2010. június 29., kedd

Szúfi történet - A vakok és az elefánt

Kép innét.

Egy város összes lakója vak volt. A király odaérkezett kíséretével és hadseregével, majd letáborozott a sivatagban. Volt egy hatalmas elefántja, melyet a támadásoknál használt, hogy félelmet keltsen az ellenségben.

A város lakói izgatottak lettek és szerették volna látni az elefántot. Közülük hárman nem is bírták türtőztetni magukat, és rohantak mint az őrültek, hogy megtalálják.
Mivel fogalmuk sem volt, hogy milyen alakja van egy elefántnak, vaktában tapogatták a testrészeit.
Amikor visszatértek polgártársaikhoz, kíváncsi csoportok gyűltek köréjük. Mindannyian izgatottan várták, hogy megtudják az igazságot.
Az elefánt alakjáról kérdezősködtek, és figyelmesen hallgatták, amit csak mondtak nekik.

Aki a fülét érte el, azt felelte:
− Az elefánt nagy és érdes állat, hosszú és széles, mint egy szőnyeg.

Aki az ormányát kapta el, azt állította:
− Elmondom nektek az igazat: az elefánt olyan, mint egy egyenes és lyukas cső, szörnyű és romboló erejű.

Aki pedig a lábát fogta meg, azt mondta:
− Az elefánt hatalmas és szilárd, mint egy oszlop.

Gyűjtötte Idries Shah. Magyarra átültette Nagypál Szabolcs.

2010. június 22., kedd

Június 21. Srila Baladeva Vidyabushana születésnapja

Srila Baladeva Vidyabhusana egy nagyon lemondott, tiszta bhakta volt, akiben a hírnév utáni vágynak még a töredéke sem volt meg. Számtalan írása maradt fenn az emberiség javára. Valahogy sosem említette születési helyét vagy mesélt a családi hátteréről, így életének ezen részletei igazából nem ismertek.

A történészek úgy becsülik, hogy valamikor a XVIII. században született, valószínűleg Orisszában. Korán befejezte nyelvtani, költészeti, retorikai és logikai tanulmányait, majd zarándokútra indult. Többek között ellátogatott Tattvavadiszhoz is Dél-Indiába, és így alaposan megismerte Sri Madhvácsárja tanításait. E filozófia mély benyomást tett rá és egyik fő képviselőjévé vált India szerte.

Eljutott Utkaladesába is, ahol találkozott Sri Rasikananda Deva egyik nagy tanítványával, név szerint Sri Radha-Damodara Devával, aki kifejtette a Gaudija Vaisnava filozófiát, ahogy Srí Gaurszundara magyarázta. Ezek a beszélgetések behatoltak a szívébe és felébresztették benne az isten iránti szeretetet. Így néhány nap után avatást kapott a Radha-Krisna mantrával és megkezdte a Sat-sandarbha (Srí Jiva Goszvámi műve) tanulását.

Nagyon rövid időn belül a Gaudiya Vaisnava filozófia kiváló ismerőjévé lett. Tanítója hozzájárulásával és áldásával elment Sri Vrindáváná Dhamába, hogy Srila Visvanatha Cakravarti Thakura alatt tanulmányozza e tanításokat.

Sri Visvanatha Cakravarti Thakura különösen elégedetten látta alázatos, szelíd természetét és a lemondást, illetve a Védák alapos ismeretét, mely jellemezte Baladevát. Gondosan igazította útba őt az acintya-bhedabheda-tattvában. Baladeva teljesen elfogadta a Gaudiya Vaisnava filozófiát és nagy energiával kezdett prédikálni.

Ez idő tájt a Srí tanítványi láncolat tagjai a királyi udvarban, Dzsaipurban némi vitát kezdeményeztek. Panaszolták, hogy mivel a Gaudiya Vaisnaváknak nincs magyarázatuk a Védanta-szútráról (a Védák rövidített lényege), nincsenek felhatalmazva a murti (Isten formáját ábrázoló szobor) imádatára, emiatt az imádatot át kellene adni a Srí tanítványi láncolat számára. Azt is kifogásolták, hogy Srimati Rádharáni és Sri Sri Govinda-Gopinatha együttes imádata a szentírásokban sehol sincs engedélyezve.

A király, Szadacsari Radzsa, a Gaudiya tanítványi láncolaton belül kapott avatást. Így bizalmas üzenetet küldött Vrindavanába, melyben informálta az ottani bhaktákat, hogy mi történt. De ugyanakkor a király kénytelen volt kivinni Radharánit a templomszobából, és felmenteni a bengáliai Gaudiya Vaisnava pudzsárikat (oltári szolgálatot végző papokat) a murti imádatban történő részvétel alól.

Srila Viswanath Cakravartipada ekkor már nagyon idős volt, így ő nem tudott Dzsaipurba utazni. Elküldte hát maga helyett tanítványát, Srí Baladévát, aki teljes mértékben járatos volt a szentírásokban és így képes volt megfelelően szembeszállni a kihívással. Egy nagy gyűlésen olyan erőteljes érveket hozott fel Ramanudzsa követőinek, hogy nem tudtak válaszolni ezekre. Később kifejtette nekik: "A Gaudiya Vaisnava tanítványi láncolat létrehozója, Srí Csaitanja Maháprabhu, a Srímad Bhagavatát, úgy, ahogy Maga Sríla Vjászadéva öszeállította, a Védanta-szútra természetes magyarázataként fogadta el. Ezt a Sat-sandarbha (egy vaisnava szent írása, melyben alapvető teológiai témákat összegez) bizonyítja."

A gyűlésen résztvevő tudósok viszont nem fogadtak el semmi mást a szútrával kapcsolatban, csak a közvetlen magyarázatot. Nem volt más megoldás, Baladéva megígérte, hogy bemutat nekik egyet.

Nagyon megbántva, Srí Baladéva elment Srí Govindaji mandirjába, és miután felajánlotta alázatos hódolatát, informálta Srí Govindát mindenről, ami történt. Azon az éjszakán az Úr megjelent neki álmában s arra utasította, hogy írjon egy magyarázatot a Védánta-szútrához. "Én fogom diktálni neked, hogy mit írj és ezért senki sem lesz képes megtagadni annak elfogadását."

Ilyen csodálatos álom után, Baladéva teljesen felélénkült és úgy érezte megújult erő ömlik szívébe. Elkezdett írni és néhány napon belül elkészült a magyarázattal, melynek 'Sri Govinda Bhasya' címet adta.

Srí Baladéva magával vitte a magyarázatot a Ramanandi tudósok gyűlésére. A magyarázat felolvasása után a tudósok megszólalni sem tudtak. Így a Gaudiya tanítványi láncolat győzelmét hirdették közel s távol és a király, más bhaktákhoz hasonlóan, a boldogság tengerében úszott. A tudósok ezután a 'Vidyabhusana' ("Akinek a tudása a dísze") címet adományozták Srí Baladévának.

Ez a gyűlés 1628. Sakabda évben történt Goltában, nem messze a jelenlegi Dzsaipur várostól. Baladeva Vidyabhusana Vijaya Gopala murtiját állította fel ott a goltai Mandiránál, de e murtik jelenlegi holléte nem ismert. Ettől a naptól kezdve a dzsaipuri Maharadzsa kihirdette, hogy a Srí Govinda áratiját (felajánlások Istennek) kell először elvégezni, és csak azután végezheti áratiját a többi templom.

Miután elfogadták vereségüket, a Ramanandi tudósok kifejezték óhajukat, hogy avatást fogadjanak el Sri Baladeva Vidyabhusanától. Kifejezték arra vonatkozó igényüket is, hogy a négy hiteles tanítványi láncolat közé tartozhassanak. A Srí tanítványi láncolat nagy tekintélynek örvendett és első híve volt a dasya-bhaktinak (az odaadó szolgálatnak).

Dzsaipurból visszatérve Vrindávanába, Srí Baladéva bemutatta a győzelemről szóló igazolást Srila Visvanatha Cakravarti Thakurának és elmesélt mindent, ami történt. Minden bhakta hatalmas eksztázisban volt e hírek hallatán és Cakravartipada teljes áldását adta Srí Baladévának. Sri Baladéva Vidyabhusana ekkor kezdte írni Srila Jiva Gosvami Sat-sandarbhájának magyarázatát.

Baladeva Vidyabhusana a vrindávánai Gokulananda Mandirában levő Sri Jayát és Sri Vijaya Govindát személyesen imádta. Néhány hívő véleménye szerint Sri Baladeva Vidyabhusana állította Sri Syamananda Prabhu, Sri Sri Radha-Syamasundara murtijait.

Miután Sri Visvanatha Cakravarti Thakura kedvtelései véget értek ezen a földön, Sri Baladéva Vidyabhusana lett a Gaudiya Vaisnava tanítványi láncolat következő ácsárjája (a vaisnava szentjeink egy másik neve, mely szó szerint azt jelenti: "aki a példájával tanít").

A Vedanta-syamantaka végén, Sri Baladéva Vidyabhusana így emlékezik meg lelki tanítómesteréről: "Egy brahmana guru, Sri Radha-Damodar Deva, azért küldött engem ide Vrindavanába, hogy bemutassam a Vedanta-syamantaka című művet, amit az ő kegyéből, Srimati Rádharáni örömére alkottam."

Sríla Baladéva Vidybhusana később Srí Govinda dászaként vált ismertté. Két jólismert tanítványa: Srí Vidya dásza és Srí Nandan Misra.

2010. június 7., hétfő

Szúfi történet - A három hal

Kép innét.

Egy tavacskában három hal éldegélt: az okos hal, a csekély értelmű hal és a buta hal. Életük pontosan ugyanúgy folydogált, mint bármely más halé a világon − mígnem egy nap arrafelé járt egy ember.

A. Kezében háló volt, az okos hal pedig látta mindezt a vízből. Eszébe jutottak megpróbáltatásai, a már hallott történetek, és a saját belátása alapján úgy döntött, hogy cselekedni fog.
− Alig van hol elrejtőzni e tóban − gondolta −, ezért inkább halottnak fogom tettetni magam.
Összeszedte minden erejét, kiugrott a tóból, és egyenesen a halász lábai elé pottyant, aki igencsak meglepődött. Ám mivel az okos hal visszatartotta a lélegzetét, a halász azt gondolta, hogy halott, és visszadobta a vízbe. A hal pedig azon nyomban besurrant a part alatt egy kis lyukba, és meghúzta magát.

B. A második, csekély értelmű hal nem egészen értette, hogy mi történt. Odaúszott hát az okos halhoz, és kérdezősködni kezdett.
− Egyszerű − mondta az okos hal −, halottnak tetettem magam, ezért visszadobott.
A csekély értelmű hal azonmód kiszökkent a vízből, pontosan a halász lábaihoz.
− Különös − gondolta a halász −, mindenfelé halak ugrabugrálnak.
A csekély értelmű hal azonban elfelejtette a lélegzetét visszatartani. A halász észrevette, hogy életben van, és berakta a táskájába.
Ezután visszafordult, hogy a vizet kémlelje, de kicsit össze volt zavarodva, mivel halak ugráltak a lába elé, és nem csukta be a táskája fedelét. Mikor a csekély értelmű hal észrevette ezt, szűkösen bár, de ki tudott szabadulni, és ide-oda hánykolódva a homokos parton visszajutott a vízbe. Megkereste az okos halat és lélegzet után kapkodva melléheveredett.

C. A harmadik, buta hal semmit sem értett az egészből, még azután sem, hogy meghallgatta az okos és a csekély értelmű hal történetét. Azok tehát lépésről lépésre ismét mindent végigvettek vele, külön is kiemelve a lélegzet visszatartásának fontosságát, amikor halottnak tetteti magát.
− Nagyon-nagyon köszönöm: most már mindent értek − mondta a buta hal.
E szavakkal kivetette magát a vízből, és épp a halász lába elé érkezett.
A halász pedig, mivel már két halat elveszített, a harmadikat anélkül rakta a táskájába, hogy érdekelte volna, lélegzik-e. Miközben hálóját többször is a vízbe merítette, a két másik hal összekuporodva rettegett a part alatt. A halász táskájának fedele ezúttal teljesen csukva volt.

A halász végül megelégelte a hiábavaló munkát. Behúzta a hálóját, kinyitotta a táskáját, észrevette, hogy a buta hal nem lélegzik, és hazavitte a macskának.
Gyűjtötte Idries Shah. Magyarra átültette Nagypál Szabolcs.

2010. június 3., csütörtök

Szúfi történet - Amikor a vizek megváltoztak

Kép forrása.
Hajdanán egy nagy tanító figyelmeztetéssel fordult az emberiséghez. Egy napon, mondta, a világ összes vize el fog tűnni, kivéve azt, amit egy különleges módon tároltak. Később ismét visszatérnek a vizek, de az már olyan víz lesz, amely bolonddá teszi az embereket.

Csak egyvalaki figyelt oda a figyelmeztetés értelmére: vizet gyűjtött tehát egy hegyi barlangban, és várta, hogy a világ vizei megváltozzanak.

Egyszer csak a folyók kiszáradtak és a kutak elapadtak. Az egyetlen ember pedig, aki odafigyelt a figyelmeztetésre, észrevette ezt, visszavonult barlangjába és tárolója vizét itta.
Egy reggel meghallotta, hogy a vízesések újra zúgni kezdenek, ekkor leszállt a többi ember közé. Azt tapasztalta, hogy teljesen másként gondolkodtak és beszéltek, mint annakelőtte; de egyáltalán nem emlékeztek arra, hogy mi történt velük, sem pedig a figyelmeztetésre. Mikor beszélni próbált velük, rájött, hogy bolondnak tartják, és ellenségesen vagy részvéttel fordulnak felé.

Eleinte semmit sem fogyasztott az új vízből, hanem nap mint nap visszavonult hegyi rejtekébe és tartalékait kortyolgatta. Végül úgy döntött, hogy ő is az új vizet fogja inni, mert nem tudta elviselni a magányt, hogy másként él, viselkedik és gondolkodik, mint a többi ember.

Ivott az új vízből, és ugyanolyan lett, mint a többiek. Lassanként elfelejtkezett saját különleges vizéről, társai pedig úgy tekintettek rá, mint egy bolondra, ki csodálatos módon ismét egészséges lett.
Gyűjtötte Idries Shah. Magyarra átültette Nagypál Szabolcs.


2010. június 2., szerda

Bahá'u'lláh halálának évfordulója

Kép forrása.

Kép forrása.
A harmadik májusi bahá’í ünnep gyászünnep: Bahá’u’lláh halálévfordulója (1892. május 29. hajnali három óra).
Attól a naptól kezdve, hogy Bahá'u'lláh csatlakozott a bábikhoz, szenvedésekkel és száműzetések sorával kellett szembenéznie. Így került a Török Birodalom börtönvárosába, Akkóba is. Itt eleinte az erőd foglya volt, majd évek múlva, mikor a városlakók és a várparancsnok megértették, hogy Ő nem bűnöző, sőt, az emberek üdvösségét kívánja segíteni, enyhült az Őt megbéklyózó szigor. Végül, Bahá’u’lláh már elhagyhatta Akkót és bejárhatta a városközeli helyeket. Miután oly hosszú időt töltött falak közötti rabságban a nyomorúságos városban, végre tölthetett némi időt a természetben és gyönyörködhetett annak szépségében, mely kedvelt időtöltése volt. Életének utolsó éveit, a Bahjí udvarházban töltötte, mely közvetlenül Akkó közelében van. A házat ‘Abdu’l-Bahá szerezte meg hőn szeretett Apjának, először bérelve, majd megvéve azt.
Kép forrása.
A szultán utasításai ezidőtájt még hatályban voltak, és formálisan szigorúan őrzött fogoly volt, de úgy tekintettek rá, mint egy királyra. Bahá’u’lláh Kinyilatkoztatása ekként változtatta meg az emberek szívét. 1890-ben az angliai Cambridge neves tanára, Edward Granville Browne így írt a történelmi találkozásról Bahá'u'lláhval: A sarokban ahol a dívány a falhoz ért, egy bámulatos és tiszteletre méltó alak ült. Az Arcot, melyre pillantottam, soha nem fogom elfeledni, mégsem tudom leírni. Mélyreható szemei mintha az ember lelkébe láttak volna, nagy szemöldöke erőt és hatalmat sugárzott, homlokának és arcának mély vonalai olyan életkorra utaltak, melyet majdnem derekáig aláhulló bőséges és egybefolyó ébenfekete haja és szakálla szinte meghazudtolt. Nem kellett megkérdezni kinek a színe előtt állok, amint meghajoltam előtte, aki olyan szeretet és áhítat tárgya, amiért királyok irigyelhetik, és uralkodók hiába sóhajtoznak! Egy lágy és alázatos hang hellyel kínált és így folytatta. „Dicsőítessék Isten, hogy ide értél! ... Eljöttél, hogy láss egy foglyot, egy száműzöttet … Mi nem akarunk mást, mint a világ javát és a nemzetek boldogságát, mégis viszály és lázadás szítójának tartanak, rabságra és száműzetésre érdemesnek … Hogy minden nemzet egyesüljön a hitben és minden ember testvér legyen; hogy az emberek közötti szeretet és egység kötelékeit kell erősíteni…– vajon mi ebben az ártalmas? … Mégis úgy lesz; e hiábavaló harcok és pusztító háborúk elmúlnak, és a ‘Legnagyobb Béke’ eljön… Mégis jól látjuk, hogy királyaitok és uralkodóitok kincseiket sokkal bőkezűbben pazarolják az emberi faj elpusztítását szolgáló eszközökre, mintsem arra, ami az emberiség boldogságát mozdítaná elő… E harcoknak, e vérontásnak és ellenségeskedéseknek meg kell szűnni, és az összes embernek egy családdá kell válnia.
Kép forrása.
Élete során ezrek követték őt, és fogoly léte ellenére királyként néztek fel rá. Isten erre a korra rendelt Megnyilvánulása 1892. május 29-én távozott a Mennyei Birodalomba. Hite elterjedt az egész világon, ma is az emberiség egységét, és a világbékét hirdeti.

A Báb kinyilatkoztatása

Báb sírszentélye Haifában.

Májusban három jelentős bahá’í ünnepről is megemlékezünk.
A hónap elején ünnepeljük annak az évfordulóját, hogy vallásalapítónk, Baha’u’llah bejelentette küldetését a Ridván kertben, 23-án pedig egy időben korábbi, de nem kevésbé jelentős eseményt idézünk fel.

Az 1844. különös év volt. A keresztény hívők egy része Amerikában (az adventisták) kiszámították, hogy Jézus Krisztusnak abban az esztendőben kell visszatérnie a Biblia szerint.
A siíta hagyományt követő muszlimok között is volt egy csoport, mely az évszázadokkal korábban „elrejtőzött” 12. imám visszatértét várta ugyanekkorra.

A 18. század végén, egy szent életű tudós, Shaykh Ahmad (Sájh Áhmád) útnak indult, abból a szent meggyőződésből, hogy az iszlám szent könyveiben említett „Megígért” hamarosan megjelenik a Földön. Karbilában (Karbelában) kezdett prédikálni, tanítani. Később egyik hű tanítványával együtt utaztak, imádkoztak és tanítottak. Siyyid Kázim (Szejed Kazem) a mestere halála után Karbilában maradt, és egyik tisztaszívű, nagy tudású tanítványát, Mullá Husaynt (Molá Hoszeint) Iránba küldte. Mindenkit arra ösztönzött, hogy keressék a Megígértet. Mullá Husayn Iránból hazatérve tudta meg, hogy tanítómestere meghalt. Negyven napig imában és meditációban készítette fel szívét a további kutatásra.

Ezután két társával együtt elindult Shíráz városába, mely mágnesként vonzotta őt. Egy késő délután érkeztek a város kapujához, fáradtan, porosan, éhesen. Két társa bement a városba, Mullá Husayn pedig a kapu előtt maradt. Itt lépett hozzá egy zöld turbános fiatalember, aki meghívta szerény otthonába. Siyyid Alí-Muhammad úgy üdvözölte a fáradt utazót, mintha régi barátja lenne. Mullá Husayn kiöntötte neki szíve minden vágyódását a Megígért után, mire a vendéglátója megkérdezte tőle, hogy miről fogják megismerni azt, Akit keres. Az utazó elmondta a mestere szavait: „Nemes család sarja, nagy elődök örököse… olyan tudással rendelkezik, melyet nem iskolában szerzett… nincsen semmi testi hibája.”

Erre Siyyid Alí-Muhammad ezt válaszolta: „Ím lásd, mindezen jelek testet öltöttek Bennem. Ó, te, ki első vagy, aki hisz Bennem! Bizony mondom néked, Én vagyok a Báb, azaz a kapu, mely Istenhez vezet.” A kijelentés, mely szerint valóban Ő a Megígért, l844. május 22-én este hangzott el a fiatal kereskedő szájából. A Báb szerint Ő maga a Kapu, melyen keresztül a béke és az egyetemes testvériség új korszakába juthatunk. Egyúttal megjövendölte azt a nagy Küldöttet, aki nem sokkal utána fog jönni. Ez a nagy Küldött lesz az, aki egyesíti az összes embert és igazságos, tartós békét teremt.

A kinyilatkoztatás után, 40 napon belül Siyyid Kázim még 17 tanítványa ismerte fel egymástól teljesen függetlenül a Bábot. Ő ezután felszólította őket, hogy terjesszék tanításait, és készítsék fel az emberek szívét annak eljövetelére, „Akit Isten ki fog nyilvánítani.”

A Báb megváltoztatta az ima, a böjt, a házasság, a válás és az öröklés muszlim szabályait és szertartásait. Kijelentette, hogy Ő Istentől származó független kinyilatkoztatás hordozója, és egy nálánál nagyobb isteni Hírnök előfutára.

2010. június 1., kedd

Vapatanács

Május 27-én összeült a Vapatanács. Remek ízléssel választottuk ki találkozónk helyszínét: Govinda Vega Sarok. Folyt a lassi, meg a rózsavizes limonádé. Megünnepeltük Munifot, aki aznap tette le doktori szigorlatát, s már el is sietett, mire a fényképezőgép előkerült.

Ötleteltünk, hogy honnét tudnánk egy olyan buddhista tagot szerezni, aki bár eloldotta az összes földi kötőerő kötelékét, mégis elköteleződne mellettünk a következő pár évre.

Megvitattuk az URI-hoz csatlakozás előnyeit s hátrányait, majd nekiláttunk kitölteni a jelentkezési lapokat. Ha minden jól alakul, pár hónapon belül mi leszünk a magyarországi együttműködési körük.

Egy súlyosabb témával zártuk találkozónkat: ki-ki beszámolt arról, hogy vallásán belül milyen szakadások keletkeztek, s mely okok vezettek ezek létrejöttéhez. A kérdéseken keresztül még jobban láttuk egymás vallásában a nehézségeket, küzdelmeket, eretnekségeket, közeledési törekvéseket. Ezek fényében még nagyobb lett a jelentősége és öröme annak, hogy mi mindnyájan itt ülhetünk egy asztal körül, s a szívünkben megfogalmazhatunk egy-egy imát a többi vallásban fellépett szakadások gyógyulásáért.