Kép innét.Július 9. a Báb (jelentése: Kapu) mártíromságának emléknapja a bahájok számára.
1850-ben Iránban új uralkodó került hatalomra: Násirí’d-Dín sah. Az új király és miniszterei egyre jobban féltek mikor látták, hogy milyen nagy hatást fejt ki a Báb az emberekre. Az országban ugyanis mindenfelé napról napra növekedett a bábik száma. Ez nem utolsó sorban az egyház egyre erősödő szembenállását eredményezte az uralkodó réteggel. Ezért úgy döntöttek, hogy kivégeztetik a Bábot remélve, hogy ezzel előbb utóbb a Báb vallása is veszít majd erejéből, mígnem végleg eltűnik.
Elvitették a Báb-ot a chihríq-i börtönből Tabrízba, ahol házi őrizetbe került. A következő napon a tabrízi főpapság kimondta felette a halálos ítéletet. Báb kivégzésére a katonai kaszárnya terét jelölték ki.
Másnap a Bábot és társait átkísérték a kaszárnyába. Útközben egy ifjúnak, Muhammad ‘Alínak sikerült Bábhoz férkőznie. A lábai elé vetette magát, és könyörgött a Bábhoz, hogy vigye őt is Magával. A Báb fölemelte, és azt mondta:
- Légy boldog. Velem leszel.
Muhammad ‘Alí, most ugyanazokat a szavakat hallotta, mint két évvel korábban álmában, és boldogan állt be a Báb kíséretébe. Azon az éjjelen így szólt a Báb:
- Holnap kivégeznek Engem. Mennyivel jobb is volna inkább valamelyikőtök keze által halni meg.
A súlyos szavak hallatán mindenki mélyen hallgatott. Egyikük sem tudta elképzelni, hogy megölje a Bábot. Ekkor Muhammad ‘Alí fölemelkedett, meghajolt, majd azt mondta:
- Én készen állok rá. Az a kötelességem, hogy engedelmeskedjem Neked. Te parancsolsz, én engedelmeskedem, még ha ez a megölésedet jelenti is.
Erre a Báb így szólt társaihoz:
- Ez az ifjú lesz Vélem holnap.
Eztán az ‘Anís’ (Közeli Jó Barát) címmel illette.
A Báb kivégzésére rendelt osztag ezredese, egy keresztény ember Sám Khán, volt. A Báb színe elé járult, és azt mondta:
- Keresztény vagyok, és semmi gyűlölet nincs bennem Irántad. Ha valóban igaz az Ügyed, tégy valamit, hogy ne nehezedjen rám a Te meggyilkolásod terhe.
A Báb így felelt:
- Tégy eleget kötelességednek. Amennyiben szándékod őszinte, Isten úgy intézi majd, hogy ne te legyél felelős az Én halálomért.
Reggel az őr a Báb-ért ment, hogy a kivégzés helyszínére kísérje. Ő így szólt:
- Nem fejeztem még be a mondandómat.
Az őr erre azt mondta:
- Ez most nem beszélgetésre alkalmas idő. Mennünk kell.
A Báb így felelt:
- Amíg be nem fejeztem, amit elmondani kívánok, földi hatalom Bennem egy szemernyi kárt sem tehet, még ha az egész világ is fog össze Ellenem.
Eztán követte az őrt.
Muhammad ‘Alí ragaszkodott hozzá, hogy a Báb-bal együtt haljon vértanú halált. A kaszárnya pilléréhez erősített kötélen lógatták alá a Báb-ot és Muhammad ‘Alít. A hétszázötven katona három sorban állt fel, és Sám Khán utasítására soronként egymás után adták le lövéseiket. A puskák, abban az időben, a lövésekkor igen nagy füstöt eregettek. Mire valamennyi katona elsütötte a puskáját, a kibocsátott füst megtöltötte az egész kaszárnyát. Senki sem látott még az orráig sem.
Amikor néhány perccel oszlani kezdett a füst, a katonák és a kaszárnya erkélyein összegyűlt több ezer ember csak a nyugtalan Muhammad ‘Alí Zunúzí-t látta ott állni az oszlop alatt. A Bábnak hűlt helye volt. Egy lövedék eltalálta a kötelet és szétszakította. A Báb és Muhammad ‘Alí sértetlenül a földre estek.
- A Báb eltűnt! – kiáltozta mindenki.
Az őrök fejvesztve rohangáltak fel s alá, míg végül egyikük ugyanabban a cellában talált Rá, ahonnan korábban a vesztőhelyre vezették. A Báb így szólt:
- Most már a végére értem mindannak, amit el kívántam mondani. Most már elvégezheted, amire utasítottak.
Az őr a látottak után hazament, és soha többé nem tért vissza munkájához. Sám Khán, a kivégző osztag ezredese is csak ennyit mondott:
- Megtettem kötelességemet, és nem áll szándékomban másodszor is tüzet nyitni a Bábra.
Fogta, elvezényelte katonáit, és elhagyta a kaszárnyát.
Miután Sám Khán távozott, Áqá Ján Big Khamish boldogan jelentkezett a feladatra, és ezt mondta:
- Majd én elvégzem ezt a munkát.
A Bábot és Muhammad ‘Alí Zurúzí-t másodjára is felfüggesztették a pillérhez. Muhammad ‘Alí így szólt:
- Úgy kötözzetek föl, hogy fejem a Báb mellkasán nyugodjon.
Ekkor Áqá Ján Big tűzparancsot adott a századnak. Ez alkalommal a golyók teljességgel darabokra szaggatták testüket, ám a Báb arcát egy lövedék sem találta el. Dél felé járt, amikor a Báb mártírhalált halt. Nem sokkal ezután vihar kerekedett, és a Napot fekete felhők borították el. Oly sötét lett, hogy az emberek még saját otthonaikat sem lelték meg. A vihar és a komor ég észrevétlen adta át helyét az éjszakának.
A Báb és Muhammad ‘Alí Zunúzí testét a külső várárokhoz vitték, és egy gödörbe hajították. Másnap éjjel a bábiknak sikerült a maradványokat elvinni és elrejteni. Ötven éven keresztül rejtegették a Báb testét. Egyik helyről a másikra vitték, míg végül a szent Maradványok ‘Abdu’l-Bahá szolgálata idején Haifába érkeztek, ahol is végső nyugvóhelyre leltek a Báb Sírszentélyében.
A Báb vértanúságáért felelős emberek később aztán valamennyien megkapták büntetésüket. Mírzá Taqí Khán-i-Amír Kabír-t (a miniszterelnököt) másfél évvel később Násirí’d-Dín sah parancsára meggyilkolták. Halálakor azt mondta:
- Országomat hűen szolgáltam. A halálbüntetés azonban az Isteni Igazsággal való szembeszegülésem következménye.
A sah parancsát követve fölvágták ereit, hogy lassan elvérezzen.
Áqá Ján Big Khamsiht ágyúgolyó ölte meg. Ami pedig azokat a katonáit illeti, akik lelőtték a Bábot: nos, közülük még abban az évben meghalt 250, amikor rájuk omlott a fal, amelynek oldalában pihentek. A következő évben, pedig a maradék 500 halt meg kivégzőosztag előtt árulás vádja miatt. Testüket ezután kardokkal szabdalták darabokra. Az emberek azt mondogatták:
- Milyen furcsa, hogy ezek ugyanazok a katonák, akik a Bábot lelőtték.
Az egyházat megrémítették az efféle megjegyzések, és megfélemlítették az embereket, hogy őket is ki fogják végezni, ha sokat beszélnek a dologról. Az emberek ezek után félelmükben semmit sem mertek szólni.
1850-ben Iránban új uralkodó került hatalomra: Násirí’d-Dín sah. Az új király és miniszterei egyre jobban féltek mikor látták, hogy milyen nagy hatást fejt ki a Báb az emberekre. Az országban ugyanis mindenfelé napról napra növekedett a bábik száma. Ez nem utolsó sorban az egyház egyre erősödő szembenállását eredményezte az uralkodó réteggel. Ezért úgy döntöttek, hogy kivégeztetik a Bábot remélve, hogy ezzel előbb utóbb a Báb vallása is veszít majd erejéből, mígnem végleg eltűnik.
Elvitették a Báb-ot a chihríq-i börtönből Tabrízba, ahol házi őrizetbe került. A következő napon a tabrízi főpapság kimondta felette a halálos ítéletet. Báb kivégzésére a katonai kaszárnya terét jelölték ki.
Másnap a Bábot és társait átkísérték a kaszárnyába. Útközben egy ifjúnak, Muhammad ‘Alínak sikerült Bábhoz férkőznie. A lábai elé vetette magát, és könyörgött a Bábhoz, hogy vigye őt is Magával. A Báb fölemelte, és azt mondta:
- Légy boldog. Velem leszel.
Muhammad ‘Alí, most ugyanazokat a szavakat hallotta, mint két évvel korábban álmában, és boldogan állt be a Báb kíséretébe. Azon az éjjelen így szólt a Báb:
- Holnap kivégeznek Engem. Mennyivel jobb is volna inkább valamelyikőtök keze által halni meg.
A súlyos szavak hallatán mindenki mélyen hallgatott. Egyikük sem tudta elképzelni, hogy megölje a Bábot. Ekkor Muhammad ‘Alí fölemelkedett, meghajolt, majd azt mondta:
- Én készen állok rá. Az a kötelességem, hogy engedelmeskedjem Neked. Te parancsolsz, én engedelmeskedem, még ha ez a megölésedet jelenti is.
Erre a Báb így szólt társaihoz:
- Ez az ifjú lesz Vélem holnap.
Eztán az ‘Anís’ (Közeli Jó Barát) címmel illette.
A Báb kivégzésére rendelt osztag ezredese, egy keresztény ember Sám Khán, volt. A Báb színe elé járult, és azt mondta:
- Keresztény vagyok, és semmi gyűlölet nincs bennem Irántad. Ha valóban igaz az Ügyed, tégy valamit, hogy ne nehezedjen rám a Te meggyilkolásod terhe.
A Báb így felelt:
- Tégy eleget kötelességednek. Amennyiben szándékod őszinte, Isten úgy intézi majd, hogy ne te legyél felelős az Én halálomért.
Reggel az őr a Báb-ért ment, hogy a kivégzés helyszínére kísérje. Ő így szólt:
- Nem fejeztem még be a mondandómat.
Az őr erre azt mondta:
- Ez most nem beszélgetésre alkalmas idő. Mennünk kell.
A Báb így felelt:
- Amíg be nem fejeztem, amit elmondani kívánok, földi hatalom Bennem egy szemernyi kárt sem tehet, még ha az egész világ is fog össze Ellenem.
Eztán követte az őrt.
Muhammad ‘Alí ragaszkodott hozzá, hogy a Báb-bal együtt haljon vértanú halált. A kaszárnya pilléréhez erősített kötélen lógatták alá a Báb-ot és Muhammad ‘Alít. A hétszázötven katona három sorban állt fel, és Sám Khán utasítására soronként egymás után adták le lövéseiket. A puskák, abban az időben, a lövésekkor igen nagy füstöt eregettek. Mire valamennyi katona elsütötte a puskáját, a kibocsátott füst megtöltötte az egész kaszárnyát. Senki sem látott még az orráig sem.
Amikor néhány perccel oszlani kezdett a füst, a katonák és a kaszárnya erkélyein összegyűlt több ezer ember csak a nyugtalan Muhammad ‘Alí Zunúzí-t látta ott állni az oszlop alatt. A Bábnak hűlt helye volt. Egy lövedék eltalálta a kötelet és szétszakította. A Báb és Muhammad ‘Alí sértetlenül a földre estek.
- A Báb eltűnt! – kiáltozta mindenki.
Az őrök fejvesztve rohangáltak fel s alá, míg végül egyikük ugyanabban a cellában talált Rá, ahonnan korábban a vesztőhelyre vezették. A Báb így szólt:
- Most már a végére értem mindannak, amit el kívántam mondani. Most már elvégezheted, amire utasítottak.
Az őr a látottak után hazament, és soha többé nem tért vissza munkájához. Sám Khán, a kivégző osztag ezredese is csak ennyit mondott:
- Megtettem kötelességemet, és nem áll szándékomban másodszor is tüzet nyitni a Bábra.
Fogta, elvezényelte katonáit, és elhagyta a kaszárnyát.
Miután Sám Khán távozott, Áqá Ján Big Khamish boldogan jelentkezett a feladatra, és ezt mondta:
- Majd én elvégzem ezt a munkát.
A Bábot és Muhammad ‘Alí Zurúzí-t másodjára is felfüggesztették a pillérhez. Muhammad ‘Alí így szólt:
- Úgy kötözzetek föl, hogy fejem a Báb mellkasán nyugodjon.
Ekkor Áqá Ján Big tűzparancsot adott a századnak. Ez alkalommal a golyók teljességgel darabokra szaggatták testüket, ám a Báb arcát egy lövedék sem találta el. Dél felé járt, amikor a Báb mártírhalált halt. Nem sokkal ezután vihar kerekedett, és a Napot fekete felhők borították el. Oly sötét lett, hogy az emberek még saját otthonaikat sem lelték meg. A vihar és a komor ég észrevétlen adta át helyét az éjszakának.
A Báb és Muhammad ‘Alí Zunúzí testét a külső várárokhoz vitték, és egy gödörbe hajították. Másnap éjjel a bábiknak sikerült a maradványokat elvinni és elrejteni. Ötven éven keresztül rejtegették a Báb testét. Egyik helyről a másikra vitték, míg végül a szent Maradványok ‘Abdu’l-Bahá szolgálata idején Haifába érkeztek, ahol is végső nyugvóhelyre leltek a Báb Sírszentélyében.
A Báb vértanúságáért felelős emberek később aztán valamennyien megkapták büntetésüket. Mírzá Taqí Khán-i-Amír Kabír-t (a miniszterelnököt) másfél évvel később Násirí’d-Dín sah parancsára meggyilkolták. Halálakor azt mondta:
- Országomat hűen szolgáltam. A halálbüntetés azonban az Isteni Igazsággal való szembeszegülésem következménye.
A sah parancsát követve fölvágták ereit, hogy lassan elvérezzen.
Áqá Ján Big Khamsiht ágyúgolyó ölte meg. Ami pedig azokat a katonáit illeti, akik lelőtték a Bábot: nos, közülük még abban az évben meghalt 250, amikor rájuk omlott a fal, amelynek oldalában pihentek. A következő évben, pedig a maradék 500 halt meg kivégzőosztag előtt árulás vádja miatt. Testüket ezután kardokkal szabdalták darabokra. Az emberek azt mondogatták:
- Milyen furcsa, hogy ezek ugyanazok a katonák, akik a Bábot lelőtték.
Az egyházat megrémítették az efféle megjegyzések, és megfélemlítették az embereket, hogy őket is ki fogják végezni, ha sokat beszélnek a dologról. Az emberek ezek után félelmükben semmit sem mertek szólni.
