2010. szeptember 27., hétfő

Teremtésvédelem hete

A keresztény egyházak 2010. szeptember 26-tól október 3-ig tartják a Teremtésvédelem Hetét, hogy tudatosítsák a teremtett világ iránti felelősségünket.

Kép innét.

2010. szeptember 5., vasárnap

Krisna megjelenésének (születésének) napja - Dzsánmásztámi

Szeptember 2-án volt Krisna megjelenési napja ebben a világban, mely a hindul számára egy közös nagy ünnep.

A Dzsánmásztámi fesztivál Krisna megjelenésének (születésének) az ünnepe. A hagyomány szerint Krisna körülbelül ötezer éve született Mathurában. Az ünnepség részeként a hívek éjfélig böjtölnek, mivel Krisna ekkor jelent meg. A templomokat feldíszítik, Krisna faragott szobrát (múrtiját) pedig egy különleges, nyilvános ceremónia keretei között megfürdetik (abhisék). Krisna ilyenkor tejben, joghurtban, ghíben, mézben, valamint olyan vízben fürdik, amelyet valamely szent folyóból, például a Jamunából vagy a Gangeszből hoztak. Nagyon kedvezőnek tekintik, ha valaki részt vesz ezen az ünnepen. Az "abhisék" után végezetül egy különlegesen szép, új ruhát ajánlanak fel Krisna formájának.
Ezt az ünnepet Vrindávanában - ahol Krisna a gyermekkorát töltötte - és India-szerte minden Krisna-templomban gondosan kidolgozott rendszer szerint ünneplik meg. A templomok általában színdarabokat és táncokat szerveznek, amelyek az Úr Krisna különböző kedvteléseit jelenítik meg, s éjfélkor nagy oltári imádságot (áratít) tartanak.
Krisna templomaiban ez a Bhadra hónap (augusztus-szeptember) két hetének 8. napjára eső nap a leglátogatottabb az év során. Krisna megjelenésének örömteli eseményére Magyarországon egész napos ünnepléssel emlékeznek a Krisna-hívõk a somogyvámosi Krisna-völgyben. Zene, tánc, elõadások egészen éjfélig, majd pedig lakoma a megszentelt ételekbõl képezik a programot.

2010. szeptember 4., szombat

Ramadán

Kép innét.
Már az Iszlám előtt is bevett gyakorlat volt, hogy az emberek időről időre elvonultak a Mekka körüli hegyekbe, ahová nem ért el a külvilág zaja. Mohamed (Allah dícsérete és békéje legyen vele) is nagyra értékelte a magányt és az ősi hagyománynak megfelelően elvonult a Mekka külvárosaitól nem messze található Hira-hegy barlangjába. Vitt magával élelmet és napokat töltött ott Isten imádatával. Majd hazatért, de előfordult, hogy újból élelmet vett magához és visszatért magánya színterére. Gyakran megesett vele, hogy az elvonulás helyéhez közeledve hangokat hallott: „Béke legyen veled, ó, Allah Küldötte!” Mivel nem látott senkit, olyan volt, mintha a szavak egy fából, vagy kőből jöttek volna. Az elvonulás hagyományos hónapja a Ramadán volt.
Amikor Mohamed 40 éves lett, Ramadán vége felé egy éjszaka eljött hozzá Gábriel angyal (béke legyen vele) ember formájában a barlangba és azt mondta neki: „Olvass!”
Ő azt felelte: „Nem tudok én olvasni.”
Erre ahogy később Mohamed visszaemlékezett: „Az angyal átölelt és addig szorított, hogy már alig bírtam elviselni. Aztán elengedett és azt mondta: olvass! Én pedig azt feleltem, nem tudok olvasni. Akkor újra az ölelésébe szorított és amikor a szorítás elérte tűrőképességem határát, ismét elengedett és azt mondta: olvass! Én pedig azt feleltem, hogy nem tudok olvasni.
Harmadszor is magához szorított, aztán elengedett és azt mondta: „Olvass Urad nevében, Aki teremtett,Vérrögből teremtette az embert.Olvass: és Urad a Legkegyelmesebb,Ő, aki toll által tanít,Megtanítja az embernek, amit nem tudott.”(Korán 96:1-5)
Mohamed az angyal után ismételte ezeket a szavakat, aki ezután otthagyta őt. Később így írta le az érzést: „mintha a szavakat a szívemre írták volna.” Ezzel kezdetét vette a 23 éven át tartó kinyilatkoztatás. Ezért a Ramadán nekünk, muszlimoknak a legszentebb hónap.
.
A Ramadán hónapnak más különlegességei is vannak: Allah Küldötte (Allah dícsérete és békéje legyen vele) azt mondta: „Amikor megkezdődik a Ramadán, megnyílnak a Paradicsom kapui, és bezárulnak a Pokol kapui, és a sátánok leláncoltatnak.” Ez azt jelenti, hogy minden rossz amit ebben a hónapban cselekszünk a saját bensőnkből jön, hiszen a sátánok akik máskor sugallják a bűn elkövetését nem tudnak a közelünkbe férkőzni.
.
Ramadánban volt a badri csata, amikor Allah győzelemre vitte az Iszlámot. Ebben a hónapban volt Mekka meghódítása is a Medinába való kivándorlást követően, amely után az emberek seregestől csatlakoztak az Iszlámhoz.
.
Ramadán az iszlám év 9-ik hónapja. Az iszlám naptár a hónapokat a Hold változó pozíciója alapján számolja, így a Ramadán mindig kb. 11 nappal hamarabb kezdődik az előző évhez képest. A Ramadán kezdete az újhold észlelésével kezdődik. Ha valamelyik országban egyértelműen látják az újholdat, a muszlim tudósok többsége szerint mindenhol elkezdődik a Ramadán, hiszen Mohamed Próféta az egész közösségnek mondta: „Böjtöljetek, ha meglátjátok és szakítsátok meg böjtölésetek, ha ismét meglátjátok.”
.
Amikor eljön a Ramadán hónapja, mi muszlimok végig böjtöljük azt, hiszen Allah előírta nekünk: „Ti hívők! Előiratott nektek a böjtölés, amiként előiratott azoknak, akik előttetek éltek. Talán istenfélők lesztek.” (Korán 2:183) A Ramadán havi böjt kötelező számunkra, hiszen a vallásunk egyik pillére. Böjtöléskor tartózkodunk az ételektől, italoktól, a házasélettől és persze a káros szenvedélyektől (melyek minden más időszakban is tilosak) hajnalhasadástól napnyugtáig. Szándékosan megfeledkezünk vágyainkról, szükségleteinkről, ezzel tanúságot teszünk arról, hogy Isten parancsa magasabb minden emberi törekvésnél. A böjttel hálánkat is kifejezzük Allahnak, amiért leküldte nekünk Útmutatását a Koránt, amely segít megtalálni az igaz utat és járni azon.
.
A böjt "jutalmai": Amikor jóllakottak vagyunk, a nyelvünk, a szemeink, a kezeink, a testünk intim részei „éheznek”, ám a böjt távol tart minket mindezen vágyainktól és megóv a rossz cselekedetektől. Amikor a böjt során éhség gyötör bennünket, megtanuljuk tisztelni a szegényeket és könyörületet tanúsítani irántuk, hiszen így nem csak hallunk róluk, hanem saját magunkon tapasztaljuk meg, hogyan éreznek nap mint nap. A böjt ahhoz is hozzásegít, hogy megtanuljunk türelmesnek lenni. Ramadán hónapban világszerte egyszerre böjtölünk muszlim testvéreinkkel, ami az Ummah (a föld muszlimjainak közössége) egységét erősíti. A böjt a sátán legyőzéséhez vezet.
.
A Ramadán havi böjt minden muszlimnak kötelező, nőnek és férfinak egyaránt, aki megfelel a feltételeknek, vagyis mentálisan és fizikailag alkalmas a böjtölésre, megfelelő életkorú, vagyis elérte a pubertás, vagy a szellemi érettség korát, ami kb. 15 éves korban kezdődik.
.
Azokban az esetekben, amikor egy muszlim utazik, beteg, vagy akinek gyógyulását károsítaná a böjt, várandós, gyermekágyas, vagy szoptatós anya, menstruáló nő, vagy olyanok a körülmények, hogy csak úgy tudja megmenteni más ember életét, ha megszakítja a böjtöt, akkor
megtörheti a böjtjét, de azokat a napokat később be kell pótolnia. Vannak olyan muszlimok, akik teljes mértékben mentesülnek a böjt kötelezettsége alól és bepótolniuk sem kell. Ők a gyerekek, akik nem érték el az előírt kort, az értelmi fogyatékosok, akik nem felelősek a tetteikért. Azok a krónikus betegek, akiknél nem várható a gyógyulásuk és olyan idős emberek, akik gyengék a böjtöléshez, szintén mentesülnek a pótlás kötelezettsége alól is, de nekik naponta etetniük kell egy szegény embert, amíg a böjti hónap tart.
.
Ramadánban igyekeznünk kell minél több jó cselekedetet végeznünk, mert ebben az időszakban sokszoros jutalmat kapunk értük Allahtól. Ramadán hónap utolsó tíz éjszakájában Mohamed Próféta sokat imádkozott. Áisa (Allah legyen vele elégedett), a Próféta egyik felesége azt mondta: „Az volt a Próféta szokása, ha megkezdődött Ramadán utolsó tíz éjszakája, hogy megszorította ruháját, virrasztotta éjjelét és felébresztette a családját imádkozni.” Ramadán utolsó tíz éjszakájának egyike az Elrendelés (Qadr) Éjszakája, mely a legjobb egész évben. Ezen az éjszakán jelent meg először Gábriel Mohamednek a Hira-hegy barlangjában. Ezért az utolsó tíz nap éjszakáin ajánlatos i’tikáf-ot végeznünk, amely azt jelenti, hogy Allahhoz való közeledés céljából a mecsetben maradunk és sokat imádkozunk, Koránt olvasunk, vagy részleteket tanulunk belőle. Az Elrendelés Éjszakájának jelei, hogy tiszta, ragyogó, nyugodt éjszaka, melyben sem hőség, sem hideg nem zavar, lecsendesednek a szelek, és a nap, ennek az éjszakának a reggelén olyan, mint a telihold, nincsenek kiágazó sugarai. „Bizony az Elrendelés Éjszakáján küldtük le azt (a Koránt). És honnan tudhatod, mi az Elrendelés Éjszakája? Az Elrendelés Éjszakája jobb, mint ezer hónap. Az angyalok és a lélek leereszkednek akkor, Uruk engedelmével, mindenféle paranccsal. Békesség az, egészen hajnalhasadásig.” (Korán 97:1-5)