2013. november 5., kedd



A Vallásközi Párbeszéd Társasága (VaPaTa)
és a pannonhalmi Békés Gellért Ökumenikus Intézet (BGÖI)


szeretettel meghív Benneteket:


Kisebbség és többség:
Vallásközi találkozó és képzés



Időpont:
2014. január 31. – február 2.
(péntek délutántól vasárnap délutánig)


Helyszín:
                            Szent Arnold Lelkigyakorlatos Ház
1223 Budapest (Budatétény), Bajcsy-Zsilinszky u. 3–5.


A negyvenfős találkozó és képzés mindazon (18 év fölötti) hívő ember számára nyitott, aki:

      kíváncsi más vallású (például Krisna-tudatú, buddhista, zsidó, keresztény muszlim, vagy bahá’í), illetve más felekezetű (például ortodox, római katolikus, evangélikus, református, vagy éppen unitárius) kortársa életére és gondolataira;

      szeretne eleven tapasztalatokat szerezni az őszinte vallásközi párbeszéd területén;

      és szívesen töltene el egy lelkileg gazdagító hétvégét szép helyen és baráti társaságban.

Önköltséges részvételi díj (amely magában foglalja az összes napra a szállást (kétfős szobákban) és a háromszori étkezést): 12.000 Ft

Jelentkezni 2013. december 23-ig
Nagypál Szabolcsnál
vallaskonf@yahoo.com

Bővebb tájékoztatás:
-         www.vallaskoziparbeszed.hu
-         http://vapata.blogspot.hu
-         www.facebook.com/vallaskoziparbeszedtarsasaga