2014. január 20., hétfő
Mi biztosan ott leszünk
Január 16-án találkoztak a szervezők a budai Bét Sálom Zsinagógában, hogy megtegyék az utolsó előkészületeket a két hét múlva kezdődő képzésre. Szeretettel várunk Benneteket!
2013. november 5., kedd
A Vallásközi Párbeszéd Társasága (VaPaTa)2011. szeptember 12., hétfő
Mi vagyunk a Föld zacca

A feladat nem egyszerű, hiszen a pannonhalmi Békés Gellért Ökumenikus Intézet (BGÖI) és a Vallásközi Párbeszéd Társasága (VaPaTa) közös szervezésében létrejött képzés a tapasztalaton alapuló tanulást tűzte ki célul maga elé, melyet hathatósan meg is valósított. 2011. szeptember 9–11. között a verbiták Szent Arnold Lelkigyakorlatos Házában hét valláshoz tartozó harminchét résztvevő gyűlt össze, hogy a hívő ember életútjának témakörében bővítse ismereteit és lelkiségi élményeit.
Amikor először helyet foglaltak a körben, még nem sejtették vállalásuk nagyságát. A következő napok ugyanis nem csupán előadásokból és udvariasan távolságtartó kerekasztal-beszélgetésekből álltak, amelyek után ki-ki esténként visszatért magányos szobácskájába. A szervezők igyekeztek szakítani az eddigi magyarországi vallásközi gyakorlattal, és az együttélésre, egymás kölcsönös megismerésére helyezték a hangsúlyt.
A hétvégén a résztvevők tudomásul vették a vallási különbségeket, ugyanakkor méltányolták egymásban a hívő embert. Tisztelték a hagyományok sajátosságait, és a kölcsönös gazdagodás lehetőségét látták a beszélgetésben. Kérdéseket tettek föl; nem azért, hogy provokáljanak, hanem, hogy még többet tanuljanak egymástól és egymásról. A cél a találkozás és a párbeszéd volt, nem föltétlenül az egyetértésre jutás. Egyenlő felekként tapintatos szeretettel fordultak egymáshoz.
A nyitottság, a kíváncsiság, a másik elfogadása, a megértésére törekvés, a saját hitvallás és vallási rendszer érthető elmagyarázása, a tiszteletteljes figyelem nem csupán elméleti értékek maradtak, hanem a szervezők lehetőséget biztosítottak mindezeknek a gyakorlatba átültetésére és a finomítására is.
A körülmények nem „laboratóriumiak” voltak, hanem hétköznapiak: mindenki a megszokott viseletét hordta, és a saját imádságát mondta a vallási előírásainak megfelelő időpontban. A vallásos hitét senkinek nem kellett föladnia vagy háttérbe szorítania, hanem mindez az élet olyan kiemelt értékeként volt kezelve, melyet most meg lehetett nyitni, áttetszővé lehetett tenni a többiek számára is.
A kiselőadások a maguk húsz perces időtartamával beszélgetésindító fölvezetésként, a másfél órás kiscsoportos együttlétek hátteréül szolgáltak, ahol ki-ki személyes hitélményeit osztotta meg a társaival olyan kérdések kapcsán, mint például: hogy jelenik meg a vallás a családi életedben; mi volt az első érett vallási döntésed; mi kell ahhoz, hogy boldog legyél; és hogyan segít mindebben a vallásod?
A résztvevők a különböző vallások imaalkalmaira is meg voltak híva. Ezek nem közös imádságok voltak, hanem egy-egy vallás sajátos imája, melyet megnyitott a más vallású társai előtt. Számos embernek ez volt az első alkalma, hogy személyesen jelen lehetett egy keresztény, Krisna-tudatú (vaisnava) vagy muszlim imádságon, zsidó szombat-köszöntésen, vagy buddhista és bráhmin szemlélődésen.
A közös étkezések lebonyolítása is megfontolt szervezést igényelt, hogy a sajátos vallási előírások sokaságát megtartva ki-ki egymás mellett tudja elfogyasztani ugyanazon ételt. A hús, hal, zsír, tojás, hagyma, gomba nélküli étkezés föladta a leckét a verbiták szakácsának, aki a bablevesben és a gyümölcsrizsben találta meg a résztvevők nagy örömére szolgáló keresztmetszetet.
A képzés felülmúlta a szervezők várakozásait. A kiscsoportos beszélgetések helyszíneiről ugyanis derűs kacagás szűrődött ki, az alkalmak közötti szünetben mindenki ott zsibongott a gyümölcstea és a házi sütemények asztala körül, hogy végre személyesen is föltehesse azon kérdését egy-egy más vallású hívőnek, amelyet eddig nem mert, vagy amire nem volt lehetősége.
Esténként kis mécsesek fényénél zajlott a kötetlen találkozás, és még hajnali háromkor is szó szót követett, nehogy kihasználatlan maradjon e különleges alkalom.
A zárókörben nehéz volt megfogalmazni azt a bizonyos egyetlen mondatot. Ilyesmik születtek:
– Itt döbbentem rá, hogy nem magától értetődő katolikusnak lenni.
– Nagyon nyitott emberek jöttek, ha mindenki ilyen lenne, jobb hely lenne a világ.
– Igazából nem is a vallásokról, hanem a vallásoktól tanultunk. Személyes tudást kaptunk egy-egy embertől, ahogyan ő alázatban, szelídségben, elköteleződésben megéli a vallását. Rajtuk keresztül itt én Allahtól, Buddhától és Krisnától tanultam rengeteget.
– Itt értettem meg, hogy ugyanaz a célunk: mindannyian közelebb akarunk kerülni Istenhez.
– A „világot” valószínűleg kilencven százalékban nem érdekli mindaz, amiről mi itt beszéltünk. Nekünk mégis ez jelenti az életünket. Jó, hogy itt nem kellett szégyellnünk, vagy elhallgatnunk azt, ami számunkra a legfontosabb.
– Nekem a hétvége a felelősség átélését jelentette. A vallásom képviselőjeként minden szavam, minden mozdulatom jelentőséggel bírt. Komolyabb hittel megyek el innét, mint amellyel megérkeztem.
– Egy muszlim mondás szerint, ha egy társaság Istenért gyűlik össze, akkor hetvenezer angyal könyörög értük, és Isten könyörülete és nyugalma veszi körül őket. Én ezt éltem át itt.
– Mi itt valami különlegeset tapasztaltunk meg, méghozzá sűrített formában. Bizony, mi vagyunk a Föld zacca. Adja meg az Örökkévaló, hogy ilyen legyen maga az ital is!
Rozs-Nagy Szilvia
2011. július 12., kedd
Vallásközi Képzés II. - A hívő ember életútja
A pannonhalmi Békés Gellért Ökumenikus Intézet (BGÖI)
Szeretettel meghív Benneteket
A hívő ember életútja:
Időpont:
Helyszín:
1223 Budapest (Budatétény), Bajcsy-Zsilinszky u. 3–5.
A negyvenfős találkozó és képzés mindazon hívő (elsősorban 18 és 45 év közötti) ember számára nyitott, aki:
– szeretne eleven tapasztalatokat szerezni az őszinte vallásközi párbeszéd területén;
Részvételi díj (amely magában foglalja mindkét napra a szállást és az étkezést):
Jelentkezni 2011. augusztus 15-ig a következő elérhetőségen lehet,
Nagypál Szabolcsnál: vallaskonf@yahoo.com.
2011. január 9., vasárnap
Szúfi történetek - Üss e pontra
Volt egy mutatóujjat ábrázoló szobor, amelynek fölirata ez volt:
− Üss e pontra a kincsért.
Eredete már homályba veszett, de nemzedékek egész sora kalapálta a megjelölt helyet. Mivel azonban a lehető legkeményebb kőből faragták, semmi hatást nem értek el, a szöveg értelme homályban maradt.
A bölcs, szemlélődésbe merülve a szobor előtt, az egyik délben észrevette, hogy a mutatóujj árnyéka, melyet évszázadokon keresztül figyelmen kívül hagytak, a szobor alatti padlón egy ponthoz vezetett.
Miután megjelölte a helyet, beszerezte a szükséges szerszámokat, majd apró ütésekkel föltérképezte a követ, amelyről kiderült, hogy rejtekajtó egy földalatti barlanghoz. A barlangban pedig különleges eszközök voltak, amelyek alapján meg tudta érteni a fáraók üzenetét.
2011. január 4., kedd
Szúfi történetek - A kereskedő és a bölcsek
Egy gazdag tabrizi kereskedő Koniába érkezett, s a legbölcsebb embert kereste, mert nagy gondban volt. Miután megpróbált tanácsot kapni a vallási vezetőktől, jogtudósoktól és másoktól, meghallotta, hogy a bölcs Rúmí a városban van, s el is vitték hozzá.
Ajándékképpen magával vitt ötven aranyat. Amikor megpillantotta a bölcset a szobájában, nagyon meghatódott. A bölcs azt mondta neki:
− Elfogadom az ötven aranyad. De veszítettél kétszázat, és pontosan ezért jöttél most hozzám. Isten megbüntetett téged, és rá akar vezetni valamire. De ezután már minden rendben lesz veled.
A kereskedő elámult azon, hogy a bölcs mennyi mindent tudott róla. A bölcs folytatta:
− Azért vagy gondban, mert hajdanán a keresztény nyugaton láttál egy keresztény bölcset, aki a földön hevert, te pedig leköpted. Menj el hozzá, kérj bocsánatot tőle, s add át az üdvözletemet.
A kereskedő döbbenten állt, hogy a bölcs ennyire olvas a gondolataiban.
− Megmutassuk őt most neked? − kérdezte a bölcs.
Megérintette a szoba falát, a kereskedő pedig látta, hogy a keresztény bölcs éppen egy európai piactéren tartózkodik. A kereskedő kihátrált a szobából, teljesen megrökönyödve.
A kereskedő, amilyen gyorsan csak tudott, a keresztény bölcshöz utazott, akit éppen földre borulva talált. Amint közelebb ment hozzá, a frank dervis azt mondta:
− A muszlim bölcs beszélt velem.
A kereskedő odanézett, ahová a keresztény bölcs mutatott, látta a muszlim bölcset mint egy mozgóképet, amint a következő szavakat mondja:
− Akár rubint, akár kavics, Isten hegyén van elég hely, van hely mindenkinek.
A kereskedő elvitte a keresztény bölcs üdvözletét a muszlim bölcsnek, és csatlakozott a tanítványok koniai közösségéhez.
2010. december 3., péntek
Programajánló december 7-re
+36 1 209 30 70, www.tranzitcafe.com
ATYA CSAK EGY VAN
Vallásközi párbeszéd programsorozat a Tranzit Art Café-ban
Az Ázsia-Európa Találkozó (ASEM) vallásközi párbeszéd kezdeményezéséhez kapcsolódóan a thaiföldi kormány vallásközi kulturális fotópályázatot hirdetett, “Igen, mi hiszünk a vallásközi párbeszédben” címmel, amely a kultúrák közötti, vallási és társadalmi kérdésekre fókuszált. A beérkezett anyagokból válogatás készült, melyet a Tranzit Art Café-ban mutatunk be 2010. december 7. és Vízkereszt között.
A fotókiállítás mellett filmeket vetítünk és kerekasztal-beszélgetést szervezünk, célunk a vallási sokszínűség bemutatása.
Megnyitó: 2010. december 7. kedd este 7.00 óra. Tranzit Art Café
XI. kerület, Ulászló Bukarest utca sarok (a Kosztolányi Dezső térnél)
A fotókiállítást és az eseménysorozatot a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára Rétvári Bence és főosztályvezetője nyitja meg.
A megnyitóbeszédeket követően indul a kerekasztal-beszélgetés.
Résztvevők:
• Kiss Ulrich jezsuita szerzetes
• Radnóti Zoltán rabbi
• Sóskuti Zoltán református lelkész
• Sulok Zoltán Magyarországi Iszlám Egyház elnöke
• Tornóczky Gusztáv a Krisna-tudatú Hívők kommunikációs igazgatója
Moderátor: Cser Zoltán a Tan Kapuja Buddhista Főiskola megbízott előadója
Az eseményhez kapcsolódó filmvetítések:
• december 4. Babett lakomája (G. Axel)
• december 13. Ádám almái (A. T. Jensen)
• december 18. Mosiuer Ibrahim és a Korán virágai (F. Dupeyron)
• december 20. Kundun (M. Scorsese)
• december 27. Jákob rabbi kalandjai (G. Oury)
A filmvetítések 19 órakor kezdődnek.
A belépés minden programra ingyenes!
2010. november 12., péntek
Bhakti Klub - Képes beszámoló
2010. november 3., szerda
Bhakti Klub - november 9.
2010. október 21., csütörtök
Szúfi történet - A három igazság

A szúfikat igazságkeresőknek is nevezik, ahol igazság alatt az igazi valóság ismeretét értik. Egy tudatlan s irigy zsarnok egy nap elhatározta, hogy birtokába kerül a Tudásnak: ő volt Roderigo, a spanyol Murcia nagyura. Úgy vélte, rákényszerítheti a tarragónai Omár el-Alawit, hogy elmondja neki az Igazságot.
A bölcset letartóztatták s az udvarba szállították. A zsarnok azt mondta neki:
− Azt parancsolom, hogy az Igazságot, amelyet tudsz, mondd el nekem, mégpedig érthető szavakkal, különben elveszíted életed.
A bölcs azt felelte:
− Vajon megtartjátok a nemesi udvarban az általános szokást, hogy ha egy letartóztatott igazat válaszol egy kérdésre, s az igazság nem bizonyítja rá bűnösségét, akkor elengedik?
− Úgy van − mondta a zsarnok.
− Mindannyiótokat, akik itt jelen vagytok, arra kérlek, hogy legyetek ennek tanúi, az úr becsületére − mondta a bölcs −, most pedig nemcsak egyetlen igazságot, hanem rögtön hármat fogok elmondani.
− Meg kell győződnünk arról − mondta a zsarnok −, hogy amit mondasz, valóban igaz. A kijelentéseid bizonyítékokkal kell alátámasztanod.
− Egy ekkora úrnak, mint te − mondta a bölcs −, akinek nemcsak egy, hanem három igazságot is el lehet mondani, olyan igazságokkal is szolgálhatunk, amelyek maguktól értetődnek.
A zsarnok nagyon örült e bóknak.
− Az első igazság − mondta a szúfi −, hogy én Omár vagyok, a tarragónai szúfi. A második, hogy beleegyeztél, hogy elengedsz, amennyiben az igazságot mondom. A harmadik pedig, hogy te az igazságból csak éppen annyit akarsz tudni, amennyit még megértesz.
E szavaknak akkora volt a hatása, hogy a zsarnok kénytelen volt a bölcset szabadon engedni.
2010. október 7., csütörtök
Kerekasztal a BMK-ban
Téma: Milyen szerepet tölthetnek be, milyen alternatívát, segítséget, lehetőségeket nyújtanak ma a XXI. századi ember életében a különböző vallások?
Időpont: 2010. október 7. csütörtök 16.00 óra.
Helyszín: Budapesti Művelődési Központ (Budapest XI. ker., Etele út 55.)
A beszélgetést rögzíti a PAX Televízió. A beszélgetés élőben is meghallgatható, azonban előzetes bejelentkezéshez kötött.
Résztvevők:
dr. Nagypál Szabolcs, római katolikus teológus;
Cser Zoltán, A Tan Kapuja Buddhista Egyház tanára;
Fináli Gábor, rabbiképző, a dél-pesti körzet vallási vezetője
Anwar Klára, Magyarországi Muszlimok Egyháza, vallásjogász;
Govardhana das (Tornóczky Gusztáv) lelkész;
Moderátor: dr. Bányai Ferenc egyetemi docens (ELTE).
2010. szeptember 27., hétfő
Teremtésvédelem hete
2010. szeptember 5., vasárnap
Krisna megjelenésének (születésének) napja - Dzsánmásztámi
Ezt az ünnepet Vrindávanában - ahol Krisna a gyermekkorát töltötte - és India-szerte minden Krisna-templomban gondosan kidolgozott rendszer szerint ünneplik meg. A templomok általában színdarabokat és táncokat szerveznek, amelyek az Úr Krisna különböző kedvteléseit jelenítik meg, s éjfélkor nagy oltári imádságot (áratít) tartanak.
2010. szeptember 4., szombat
Ramadán
Kép innét.Már az Iszlám előtt is bevett gyakorlat volt, hogy az emberek időről időre elvonultak a Mekka körüli hegyekbe, ahová nem ért el a külvilág zaja. Mohamed (Allah dícsérete és békéje legyen vele) is nagyra értékelte a magányt és az ősi hagyománynak megfelelően elvonult a Mekka külvárosaitól nem messze található Hira-hegy barlangjába. Vitt magával élelmet és napokat töltött ott Isten imádatával. Majd hazatért, de előfordult, hogy újból élelmet vett magához és visszatért magánya színterére. Gyakran megesett vele, hogy az elvonulás helyéhez közeledve hangokat hallott: „Béke legyen veled, ó, Allah Küldötte!” Mivel nem látott senkit, olyan volt, mintha a szavak egy fából, vagy kőből jöttek volna. Az elvonulás hagyományos hónapja a Ramadán volt.
A böjt "jutalmai": Amikor jóllakottak vagyunk, a nyelvünk, a szemeink, a kezeink, a testünk intim részei „éheznek”, ám a böjt távol tart minket mindezen vágyainktól és megóv a rossz cselekedetektől. Amikor a böjt során éhség gyötör bennünket, megtanuljuk tisztelni a szegényeket és könyörületet tanúsítani irántuk, hiszen így nem csak hallunk róluk, hanem saját magunkon tapasztaljuk meg, hogyan éreznek nap mint nap. A böjt ahhoz is hozzásegít, hogy megtanuljunk türelmesnek lenni. Ramadán hónapban világszerte egyszerre böjtölünk muszlim testvéreinkkel, ami az Ummah (a föld muszlimjainak közössége) egységét erősíti. A böjt a sátán legyőzéséhez vezet.
A Ramadán havi böjt minden muszlimnak kötelező, nőnek és férfinak egyaránt, aki megfelel a feltételeknek, vagyis mentálisan és fizikailag alkalmas a böjtölésre, megfelelő életkorú, vagyis elérte a pubertás, vagy a szellemi érettség korát, ami kb. 15 éves korban kezdődik.
Azokban az esetekben, amikor egy muszlim utazik, beteg, vagy akinek gyógyulását károsítaná a böjt, várandós, gyermekágyas, vagy szoptatós anya, menstruáló nő, vagy olyanok a körülmények, hogy csak úgy tudja megmenteni más ember életét, ha megszakítja a böjtöt, akkor
megtörheti a böjtjét, de azokat a napokat később be kell pótolnia. Vannak olyan muszlimok, akik teljes mértékben mentesülnek a böjt kötelezettsége alól és bepótolniuk sem kell. Ők a gyerekek, akik nem érték el az előírt kort, az értelmi fogyatékosok, akik nem felelősek a tetteikért. Azok a krónikus betegek, akiknél nem várható a gyógyulásuk és olyan idős emberek, akik gyengék a böjtöléshez, szintén mentesülnek a pótlás kötelezettsége alól is, de nekik naponta etetniük kell egy szegény embert, amíg a böjti hónap tart.
2010. augusztus 23., hétfő
Gratulálunk!
2010. augusztus 22., vasárnap
Szúfi történet - Núri bej szekrénye

Egy embernek egy nála jóval fiatalabb felesége volt.
Egy este, mikor a szokásosnál korábban tért haza, hűséges szolgája odament hozzá s azt mondta:
− A feleséged, az úrnőnk, gyanúsan viselkedik. A szobájában tartózkodik ugyanis nagymamád hatalmas szekrényével, amelyben kényelmesen elfér egy ember.
− Mindössze néhány régi hímzés van benne.
− Véleményem szerint jelenleg valami egészen más van benne. Ő pedig nem engedi meg nekem, legrégibb szolgádnak, hogy belenézzek.
Az ember a felesége szobájába ment, és látta, hogy szomorúan üldögél a hatalmas szekrény mellett.
− Megmutatnád, hogy mi van a szekrényben? − kérdezte.
− A szolga gyanúsítgatása miatt, vagy mert nem bízol bennem?
− Nem volna könnyebb egyszerűen csak kinyitni, s nem az indítékokon gondolkodni?
− Nem hiszem, hogy ez lehetséges volna.
− Be van zárva?
− Igen.
− Hol van a kulcs?
A feleség fölmutatta a kulcsot:
− Bocsásd el a szolgát, s akkor odaadom neked.
A szolgát elbocsátották. A nő odaadta a kulcsot, ő maga pedig visszavonult, nyilvánvalóan nagy zavarban.
Az ember hosszasan gondolkodott. Végül hívott négy kertészt a birtokáról, s egy éjjel elszállíttatta a szekrényt, anélkül, hogy kinyitották volna, a birtok egy távoli részére, s elásták.
Soha többet nem beszéltek a dologról.
2010. augusztus 4., szerda
Szúfi történet - A majom és a cseresznye
Kép innét.Némi kísérletezés után a majom rájött, hogy meg tudja markolni a cseresznyét, ha bedugja kezét az üvegnyakon keresztül. Így is tett, és megmarkolta a gyümölcsöt. Megdöbbenve vette azonban észre, hogy nem tudja kihúzni kezét az üvegből, ha markolja a cseresznyét, mert az ökle szélesebb, mint az üveg nyaka.
A vadász, aki a csapdát állította, amikor meghallotta a majom nyöszörgését, odament. Az állat megpróbált elmenekülni. Mivel azonban a keze be volt szorulva az üvegbe − ő legalább is ezt gondolta −, nem tudott elég gyorsan szaladni.
Szorosan fogta a cseresznyét, pontosan úgy, ahogy emberünk eltervezte. Nem is kellett nagyon igyekeznie a vadásznak, hogy elkapja őt. Egy pillanattal később pedig hirtelen ráütött a majom könyökére, aki így önkéntelenül elengedte a gyümölcsöt.
Ezzel már a vadászé volt a majom, az üveg s a cseresznye is.
2010. július 9., péntek
A Báb mártírhalála
Kép innét.1850-ben Iránban új uralkodó került hatalomra: Násirí’d-Dín sah. Az új király és miniszterei egyre jobban féltek mikor látták, hogy milyen nagy hatást fejt ki a Báb az emberekre. Az országban ugyanis mindenfelé napról napra növekedett a bábik száma. Ez nem utolsó sorban az egyház egyre erősödő szembenállását eredményezte az uralkodó réteggel. Ezért úgy döntöttek, hogy kivégeztetik a Bábot remélve, hogy ezzel előbb utóbb a Báb vallása is veszít majd erejéből, mígnem végleg eltűnik.
Elvitették a Báb-ot a chihríq-i börtönből Tabrízba, ahol házi őrizetbe került. A következő napon a tabrízi főpapság kimondta felette a halálos ítéletet. Báb kivégzésére a katonai kaszárnya terét jelölték ki.
Másnap a Bábot és társait átkísérték a kaszárnyába. Útközben egy ifjúnak, Muhammad ‘Alínak sikerült Bábhoz férkőznie. A lábai elé vetette magát, és könyörgött a Bábhoz, hogy vigye őt is Magával. A Báb fölemelte, és azt mondta:
- Légy boldog. Velem leszel.
Muhammad ‘Alí, most ugyanazokat a szavakat hallotta, mint két évvel korábban álmában, és boldogan állt be a Báb kíséretébe. Azon az éjjelen így szólt a Báb:
- Holnap kivégeznek Engem. Mennyivel jobb is volna inkább valamelyikőtök keze által halni meg.
A súlyos szavak hallatán mindenki mélyen hallgatott. Egyikük sem tudta elképzelni, hogy megölje a Bábot. Ekkor Muhammad ‘Alí fölemelkedett, meghajolt, majd azt mondta:
- Én készen állok rá. Az a kötelességem, hogy engedelmeskedjem Neked. Te parancsolsz, én engedelmeskedem, még ha ez a megölésedet jelenti is.
Erre a Báb így szólt társaihoz:
- Ez az ifjú lesz Vélem holnap.
Eztán az ‘Anís’ (Közeli Jó Barát) címmel illette.
A Báb kivégzésére rendelt osztag ezredese, egy keresztény ember Sám Khán, volt. A Báb színe elé járult, és azt mondta:
- Keresztény vagyok, és semmi gyűlölet nincs bennem Irántad. Ha valóban igaz az Ügyed, tégy valamit, hogy ne nehezedjen rám a Te meggyilkolásod terhe.
A Báb így felelt:
- Tégy eleget kötelességednek. Amennyiben szándékod őszinte, Isten úgy intézi majd, hogy ne te legyél felelős az Én halálomért.
Reggel az őr a Báb-ért ment, hogy a kivégzés helyszínére kísérje. Ő így szólt:
- Nem fejeztem még be a mondandómat.
Az őr erre azt mondta:
- Ez most nem beszélgetésre alkalmas idő. Mennünk kell.
A Báb így felelt:
- Amíg be nem fejeztem, amit elmondani kívánok, földi hatalom Bennem egy szemernyi kárt sem tehet, még ha az egész világ is fog össze Ellenem.
Eztán követte az őrt.
Muhammad ‘Alí ragaszkodott hozzá, hogy a Báb-bal együtt haljon vértanú halált. A kaszárnya pilléréhez erősített kötélen lógatták alá a Báb-ot és Muhammad ‘Alít. A hétszázötven katona három sorban állt fel, és Sám Khán utasítására soronként egymás után adták le lövéseiket. A puskák, abban az időben, a lövésekkor igen nagy füstöt eregettek. Mire valamennyi katona elsütötte a puskáját, a kibocsátott füst megtöltötte az egész kaszárnyát. Senki sem látott még az orráig sem.
Amikor néhány perccel oszlani kezdett a füst, a katonák és a kaszárnya erkélyein összegyűlt több ezer ember csak a nyugtalan Muhammad ‘Alí Zunúzí-t látta ott állni az oszlop alatt. A Bábnak hűlt helye volt. Egy lövedék eltalálta a kötelet és szétszakította. A Báb és Muhammad ‘Alí sértetlenül a földre estek.
- A Báb eltűnt! – kiáltozta mindenki.
Az őrök fejvesztve rohangáltak fel s alá, míg végül egyikük ugyanabban a cellában talált Rá, ahonnan korábban a vesztőhelyre vezették. A Báb így szólt:
- Most már a végére értem mindannak, amit el kívántam mondani. Most már elvégezheted, amire utasítottak.
Az őr a látottak után hazament, és soha többé nem tért vissza munkájához. Sám Khán, a kivégző osztag ezredese is csak ennyit mondott:
- Megtettem kötelességemet, és nem áll szándékomban másodszor is tüzet nyitni a Bábra.
Fogta, elvezényelte katonáit, és elhagyta a kaszárnyát.
Miután Sám Khán távozott, Áqá Ján Big Khamish boldogan jelentkezett a feladatra, és ezt mondta:
- Majd én elvégzem ezt a munkát.
A Bábot és Muhammad ‘Alí Zurúzí-t másodjára is felfüggesztették a pillérhez. Muhammad ‘Alí így szólt:
- Úgy kötözzetek föl, hogy fejem a Báb mellkasán nyugodjon.
Ekkor Áqá Ján Big tűzparancsot adott a századnak. Ez alkalommal a golyók teljességgel darabokra szaggatták testüket, ám a Báb arcát egy lövedék sem találta el. Dél felé járt, amikor a Báb mártírhalált halt. Nem sokkal ezután vihar kerekedett, és a Napot fekete felhők borították el. Oly sötét lett, hogy az emberek még saját otthonaikat sem lelték meg. A vihar és a komor ég észrevétlen adta át helyét az éjszakának.
A Báb és Muhammad ‘Alí Zunúzí testét a külső várárokhoz vitték, és egy gödörbe hajították. Másnap éjjel a bábiknak sikerült a maradványokat elvinni és elrejteni. Ötven éven keresztül rejtegették a Báb testét. Egyik helyről a másikra vitték, míg végül a szent Maradványok ‘Abdu’l-Bahá szolgálata idején Haifába érkeztek, ahol is végső nyugvóhelyre leltek a Báb Sírszentélyében.
A Báb vértanúságáért felelős emberek később aztán valamennyien megkapták büntetésüket. Mírzá Taqí Khán-i-Amír Kabír-t (a miniszterelnököt) másfél évvel később Násirí’d-Dín sah parancsára meggyilkolták. Halálakor azt mondta:
- Országomat hűen szolgáltam. A halálbüntetés azonban az Isteni Igazsággal való szembeszegülésem következménye.
A sah parancsát követve fölvágták ereit, hogy lassan elvérezzen.
Áqá Ján Big Khamsiht ágyúgolyó ölte meg. Ami pedig azokat a katonáit illeti, akik lelőtték a Bábot: nos, közülük még abban az évben meghalt 250, amikor rájuk omlott a fal, amelynek oldalában pihentek. A következő évben, pedig a maradék 500 halt meg kivégzőosztag előtt árulás vádja miatt. Testüket ezután kardokkal szabdalták darabokra. Az emberek azt mondogatták:
- Milyen furcsa, hogy ezek ugyanazok a katonák, akik a Bábot lelőtték.
Az egyházat megrémítették az efféle megjegyzések, és megfélemlítették az embereket, hogy őket is ki fogják végezni, ha sokat beszélnek a dologról. Az emberek ezek után félelmükben semmit sem mertek szólni.
2010. július 6., kedd
A Szekerek Fesztiválja - Jagganáth Rátha Yátra
A Rátha Yátra, A Szekerek Fesztiválja, az India észak-keleti részén fekvő Orissza állambeli Jagannáth Puriból származik. Ott található Jagannáth, Krisna rendkívül népszerű formája, akit Indiában minden vaisnava nagy tisztelettel imád. A tiszteletére megrendezett szekérfesztivál minden évben hatalmas tömegeket vonz az Indiai-óceán partján fekvő városkába. Bátyjával, Baladévával (Balarám) és húgával, Subhadrával a Puríban található Jagannáth templom fő istensége. Jagannáth Krisna másik neve, s azt jelenti: “az Univerzum Ura”.
A szekérfelvonulás alkalmával az egyébként csak a templomban látható istenségszobrok - Jagannáth (Krisna), fivére Balarám és húguk Subhadrá - elhagyják megszokott helyüket, hogy egy hatalmas szekérre ülve, és a városon végigvonulva minden élőlényt áldásban részesítsenek. Ezt a három hatalmas szekeret bhakták (hívek) százai kötélen húzzák végig a parádé útvonalán, csodálók, hívek és nézők sorfala között. Menet közben nagy mennyiségű ételt ajánlanak fel az Úr Jagannáthnak a szekéren, és - mint minden vaisnava fesztiválon - később kiosztanak a tömegnek.
Az utóbbi harmincöt évben a Rátha Yátrát világszerte számos városban megrendezték, New Yorkban éppúgy, mint Londonban, Sydney-ben vagy Budapesten. Ez a szabadtéri fesztivál mára nemzetközileg is kedvelt, nagyra értékelt eseménnyé vált.
Élt egyszer egy Indradjumna nevű király. Az Úr Jagannáth megjelent álmában, s elmondta neki, hogy egy Bakimuhan nevű helyen eljön majd a tengerben úszva, egy hatalmas fatörzs formájában. A király elment erre a helyre, s meg is találta a fatörzset, melyen a kagylókürt, a buzogány, a korong és a lótusz jelei díszelegtek.Indradjumna király hívatta a legjobb szobrászokat, hogy a fából faragják ki az Úr Jagannáth murtiját. Amint azonban valaki hozzálátott a munkának, vésője darabokra törött. Ekkor egy ismeretlen, természetfeletti erővel rendelkező, öreg szobrász érkezett. Felajánlotta Indradjumna királynak, hogy ha huszonegy napig zárt ajtók mögött dolgozhat, akkor kifaragja a múrtikat. Az öreg szobrász ekkor bevitte a hatalmas fadarabot a templomba, s az ajtókat bezárták mögötte. Tizennégy nap elteltével a szobrász szerszámainak zaja elhallgatott, s a király aggódni kezdett. Türelmetlenségében saját kezével törte fel a templom ajtaját.
Bár a szobrász nyomtalanul eltűnt, Jagannáth, Subhadrá és Balarám három alakja ott állt az oltáron, végtagjaik megmunkálása azonban még nem fejeződött be. A király azt
hitte, hogy mindez az általa elkövetett nagy sértés miatt történt. Az Úr Jagannáth azonban megjelent álmában, s elmondta neki, hogy ne aggódjon, mert Õ örökké létezik ebben a formájában is.







