A Báb mártírhalála

Kép innét.

Július 9. a Báb (jelentése: Kapu) mártíromságának emléknapja a bahájok számára.
1850-ben Iránban új uralkodó került hatalomra: Násirí’d-Dín sah. Az új király és miniszterei egyre jobban féltek mikor látták, hogy milyen nagy hatást fejt ki a Báb az emberekre. Az országban ugyanis mindenfelé napról napra növekedett a bábik száma. Ez nem utolsó sorban az egyház egyre erősödő szembenállását eredményezte az uralkodó réteggel. Ezért úgy döntöttek, hogy kivégeztetik a Bábot remélve, hogy ezzel előbb utóbb a Báb vallása is veszít majd erejéből, mígnem végleg eltűnik.
Elvitették a Báb-ot a chihríq-i börtönből Tabrízba, ahol házi őrizetbe került. A következő napon a tabrízi főpapság kimondta felette a halálos ítéletet. Báb kivégzésére a katonai kaszárnya terét jelölték ki.
Másnap a Bábot és társait átkísérték a kaszárnyába. Útközben egy ifjúnak, Muhammad ‘Alínak sikerült Bábhoz férkőznie. A lábai elé vetette magát, és könyörgött a Bábhoz, hogy vigye őt is Magával. A Báb fölemelte, és azt mondta:
- Légy boldog. Velem leszel.
Muhammad ‘Alí, most ugyanazokat a szavakat hallotta, mint két évvel korábban álmában, és boldogan állt be a Báb kíséretébe. Azon az éjjelen így szólt a Báb:
- Holnap kivégeznek Engem. Mennyivel jobb is volna inkább valamelyikőtök keze által halni meg.
A súlyos szavak hallatán mindenki mélyen hallgatott. Egyikük sem tudta elképzelni, hogy megölje a Bábot. Ekkor Muhammad ‘Alí fölemelkedett, meghajolt, majd azt mondta:
- Én készen állok rá. Az a kötelességem, hogy engedelmeskedjem Neked. Te parancsolsz, én engedelmeskedem, még ha ez a megölésedet jelenti is.
Erre a Báb így szólt társaihoz:
- Ez az ifjú lesz Vélem holnap.
Eztán az ‘Anís’ (Közeli Jó Barát) címmel illette.
A Báb kivégzésére rendelt osztag ezredese, egy keresztény ember Sám Khán, volt. A Báb színe elé járult, és azt mondta:
- Keresztény vagyok, és semmi gyűlölet nincs bennem Irántad. Ha valóban igaz az Ügyed, tégy valamit, hogy ne nehezedjen rám a Te meggyilkolásod terhe.
A Báb így felelt:
- Tégy eleget kötelességednek. Amennyiben szándékod őszinte, Isten úgy intézi majd, hogy ne te legyél felelős az Én halálomért.
Reggel az őr a Báb-ért ment, hogy a kivégzés helyszínére kísérje. Ő így szólt:
- Nem fejeztem még be a mondandómat.
Az őr erre azt mondta:
- Ez most nem beszélgetésre alkalmas idő. Mennünk kell.
A Báb így felelt:
- Amíg be nem fejeztem, amit elmondani kívánok, földi hatalom Bennem egy szemernyi kárt sem tehet, még ha az egész világ is fog össze Ellenem.
Eztán követte az őrt.
Muhammad ‘Alí ragaszkodott hozzá, hogy a Báb-bal együtt haljon vértanú halált. A kaszárnya pilléréhez erősített kötélen lógatták alá a Báb-ot és Muhammad ‘Alít. A hétszázötven katona három sorban állt fel, és Sám Khán utasítására soronként egymás után adták le lövéseiket. A puskák, abban az időben, a lövésekkor igen nagy füstöt eregettek. Mire valamennyi katona elsütötte a puskáját, a kibocsátott füst megtöltötte az egész kaszárnyát. Senki sem látott még az orráig sem.
Amikor néhány perccel oszlani kezdett a füst, a katonák és a kaszárnya erkélyein összegyűlt több ezer ember csak a nyugtalan Muhammad ‘Alí Zunúzí-t látta ott állni az oszlop alatt. A Bábnak hűlt helye volt. Egy lövedék eltalálta a kötelet és szétszakította. A Báb és Muhammad ‘Alí sértetlenül a földre estek.
- A Báb eltűnt! – kiáltozta mindenki.
Az őrök fejvesztve rohangáltak fel s alá, míg végül egyikük ugyanabban a cellában talált Rá, ahonnan korábban a vesztőhelyre vezették. A Báb így szólt:
- Most már a végére értem mindannak, amit el kívántam mondani. Most már elvégezheted, amire utasítottak.
Az őr a látottak után hazament, és soha többé nem tért vissza munkájához. Sám Khán, a kivégző osztag ezredese is csak ennyit mondott:
- Megtettem kötelességemet, és nem áll szándékomban másodszor is tüzet nyitni a Bábra.
Fogta, elvezényelte katonáit, és elhagyta a kaszárnyát.
Miután Sám Khán távozott, Áqá Ján Big Khamish boldogan jelentkezett a feladatra, és ezt mondta:
- Majd én elvégzem ezt a munkát.
A Bábot és Muhammad ‘Alí Zurúzí-t másodjára is felfüggesztették a pillérhez. Muhammad ‘Alí így szólt:
- Úgy kötözzetek föl, hogy fejem a Báb mellkasán nyugodjon.
Ekkor Áqá Ján Big tűzparancsot adott a századnak. Ez alkalommal a golyók teljességgel darabokra szaggatták testüket, ám a Báb arcát egy lövedék sem találta el. Dél felé járt, amikor a Báb mártírhalált halt. Nem sokkal ezután vihar kerekedett, és a Napot fekete felhők borították el. Oly sötét lett, hogy az emberek még saját otthonaikat sem lelték meg. A vihar és a komor ég észrevétlen adta át helyét az éjszakának.
A Báb és Muhammad ‘Alí Zunúzí testét a külső várárokhoz vitték, és egy gödörbe hajították. Másnap éjjel a bábiknak sikerült a maradványokat elvinni és elrejteni. Ötven éven keresztül rejtegették a Báb testét. Egyik helyről a másikra vitték, míg végül a szent Maradványok ‘Abdu’l-Bahá szolgálata idején Haifába érkeztek, ahol is végső nyugvóhelyre leltek a Báb Sírszentélyében.
A Báb vértanúságáért felelős emberek később aztán valamennyien megkapták büntetésüket. Mírzá Taqí Khán-i-Amír Kabír-t (a miniszterelnököt) másfél évvel később Násirí’d-Dín sah parancsára meggyilkolták. Halálakor azt mondta:
- Országomat hűen szolgáltam. A halálbüntetés azonban az Isteni Igazsággal való szembeszegülésem következménye.
A sah parancsát követve fölvágták ereit, hogy lassan elvérezzen.
Áqá Ján Big Khamsiht ágyúgolyó ölte meg. Ami pedig azokat a katonáit illeti, akik lelőtték a Bábot: nos, közülük még abban az évben meghalt 250, amikor rájuk omlott a fal, amelynek oldalában pihentek. A következő évben, pedig a maradék 500 halt meg kivégzőosztag előtt árulás vádja miatt. Testüket ezután kardokkal szabdalták darabokra. Az emberek azt mondogatták:
- Milyen furcsa, hogy ezek ugyanazok a katonák, akik a Bábot lelőtték.
Az egyházat megrémítették az efféle megjegyzések, és megfélemlítették az embereket, hogy őket is ki fogják végezni, ha sokat beszélnek a dologról. Az emberek ezek után félelmükben semmit sem mertek szólni.

Meghívó - A Szekerek Fesztiválja

A Szekerek Fesztiválja - Jagganáth Rátha Yátra

A Rátha Yátra, A Szekerek Fesztiválja, az India észak-keleti részén fekvő Orissza állambeli Jagannáth Puriból származik. Ott található Jagannáth, Krisna rendkívül népszerű formája, akit Indiában minden vaisnava nagy tisztelettel imád. A tiszteletére megrendezett szekérfesztivál minden évben hatalmas tömegeket vonz az Indiai-óceán partján fekvő városkába. Bátyjával, Baladévával (Balarám) és húgával, Subhadrával a Puríban található Jagannáth templom fő istensége. Jagannáth Krisna másik neve, s azt jelenti: “az Univerzum Ura”.

A szekérfelvonulás alkalmával az egyébként csak a templomban látható istenségszobrok - Jagannáth (Krisna), fivére Balarám és húguk Subhadrá - elhagyják megszokott helyüket, hogy egy hatalmas szekérre ülve, és a városon végigvonulva minden élőlényt áldásban részesítsenek. Ezt a három hatalmas szekeret bhakták (hívek) százai kötélen húzzák végig a parádé útvonalán, csodálók, hívek és nézők sorfala között. Menet közben nagy mennyiségű ételt ajánlanak fel az Úr Jagannáthnak a szekéren, és - mint minden vaisnava fesztiválon - később kiosztanak a tömegnek.

Az utóbbi harmincöt évben a Rátha Yátrát világszerte számos városban megrendezték, New Yorkban éppúgy, mint Londonban, Sydney-ben vagy Budapesten. Ez a szabadtéri fesztivál mára nemzetközileg is kedvelt, nagyra értékelt eseménnyé vált.

.

Vajon hogyan kapták meg ezek a múrtik (istenszobrok) jelenlegi formájukat?

Élt egyszer egy Indradjumna nevű király. Az Úr Jagannáth megjelent álmában, s elmondta neki, hogy egy Bakimuhan nevű helyen eljön majd a tengerben úszva, egy hatalmas fatörzs formájában. A király elment erre a helyre, s meg is találta a fatörzset, melyen a kagylókürt, a buzogány, a korong és a lótusz jelei díszelegtek.

Indradjumna király hívatta a legjobb szobrászokat, hogy a fából faragják ki az Úr Jagannáth murtiját. Amint azonban valaki hozzálátott a munkának, vésője darabokra törött. Ekkor egy ismeretlen, természetfeletti erővel rendelkező, öreg szobrász érkezett. Felajánlotta Indradjumna királynak, hogy ha huszonegy napig zárt ajtók mögött dolgozhat, akkor kifaragja a múrtikat. Az öreg szobrász ekkor bevitte a hatalmas fadarabot a templomba, s az ajtókat bezárták mögötte. Tizennégy nap elteltével a szobrász szerszámainak zaja elhallgatott, s a király aggódni kezdett. Türelmetlenségében saját kezével törte fel a templom ajtaját.

Bár a szobrász nyomtalanul eltűnt, Jagannáth, Subhadrá és Balarám három alakja ott állt az oltáron, végtagjaik megmunkálása azonban még nem fejeződött be. A király azt
hitte, hogy mindez az általa elkövetett nagy sértés miatt történt. Az Úr Jagannáth azonban megjelent álmában, s elmondta neki, hogy ne aggódjon, mert Õ örökké létezik ebben a formájában is.

Szúfi történet - A kutya, a bot és a bölcs

Kép innét.

Egy nap egy szúfinak öltözött ember ment az úton, megpillantott egy kutyát, és keményen ráütött a botjával. A fájdalmasan vonyító kutya a nagy bölcshöz futott, a lábai elé vetette magát, és sérült mancsát magasra emelve kérte, hogy tegyen igazságot.

A bölcs összehívta a feleket. A szúfinak öltözött embernek azt mondta:
− Te ostoba! Miként lehetséges, hogy egy oktalan állattal így bántál? Most nézd meg, mit tettél!
A szúfinak öltözött ember azt felelte:
− Nem az én hibám, hanem a kutyáé. Nem jókedvemből ütöttem meg, hanem mert összepiszkította a ruhámat.
A kutya azonban kitartott panasza mellett.

A bölcs ezután a kutyához fordult:
− Ahelyett, hogy a Végső Jóvátételre várnánk, engedd meg, hogy én adjak jóvátételt a fájdalmadért.
A kutya azt felelte:
− Nagy bölcs! Amikor láttam e szúfinak öltözött embert, arra következtettem, hogy nem fog ártani nekem. Ha egy hétköznapi ruhába öltözött embert láttam volna, természetesen nagy ívben kikerültem volna. Az igazi hibám az volt, hogy föltételeztem: ha valaki úgy néz ki kívülről, mint egy bölcs, akkor már biztonságban érezhetem magam. Ha meg szeretnéd büntetni, foszd meg a kiválasztottak ruhájától: vetesd le róla az igaz emberek öltözetét.

.

Gyűjtötte Idries Shah. Magyarra átültette Nagypál Szabolcs.

Szúfi történet - A vakok és az elefánt

Kép innét.

Egy város összes lakója vak volt. A király odaérkezett kíséretével és hadseregével, majd letáborozott a sivatagban. Volt egy hatalmas elefántja, melyet a támadásoknál használt, hogy félelmet keltsen az ellenségben.

A város lakói izgatottak lettek és szerették volna látni az elefántot. Közülük hárman nem is bírták türtőztetni magukat, és rohantak mint az őrültek, hogy megtalálják.
Mivel fogalmuk sem volt, hogy milyen alakja van egy elefántnak, vaktában tapogatták a testrészeit.
Amikor visszatértek polgártársaikhoz, kíváncsi csoportok gyűltek köréjük. Mindannyian izgatottan várták, hogy megtudják az igazságot.
Az elefánt alakjáról kérdezősködtek, és figyelmesen hallgatták, amit csak mondtak nekik.

Aki a fülét érte el, azt felelte:
− Az elefánt nagy és érdes állat, hosszú és széles, mint egy szőnyeg.

Aki az ormányát kapta el, azt állította:
− Elmondom nektek az igazat: az elefánt olyan, mint egy egyenes és lyukas cső, szörnyű és romboló erejű.

Aki pedig a lábát fogta meg, azt mondta:
− Az elefánt hatalmas és szilárd, mint egy oszlop.

Gyűjtötte Idries Shah. Magyarra átültette Nagypál Szabolcs.

Június 21. Srila Baladeva Vidyabushana születésnapja

Srila Baladeva Vidyabhusana egy nagyon lemondott, tiszta bhakta volt, akiben a hírnév utáni vágynak még a töredéke sem volt meg. Számtalan írása maradt fenn az emberiség javára. Valahogy sosem említette születési helyét vagy mesélt a családi hátteréről, így életének ezen részletei igazából nem ismertek.

A történészek úgy becsülik, hogy valamikor a XVIII. században született, valószínűleg Orisszában. Korán befejezte nyelvtani, költészeti, retorikai és logikai tanulmányait, majd zarándokútra indult. Többek között ellátogatott Tattvavadiszhoz is Dél-Indiába, és így alaposan megismerte Sri Madhvácsárja tanításait. E filozófia mély benyomást tett rá és egyik fő képviselőjévé vált India szerte.

Eljutott Utkaladesába is, ahol találkozott Sri Rasikananda Deva egyik nagy tanítványával, név szerint Sri Radha-Damodara Devával, aki kifejtette a Gaudija Vaisnava filozófiát, ahogy Srí Gaurszundara magyarázta. Ezek a beszélgetések behatoltak a szívébe és felébresztették benne az isten iránti szeretetet. Így néhány nap után avatást kapott a Radha-Krisna mantrával és megkezdte a Sat-sandarbha (Srí Jiva Goszvámi műve) tanulását.

Nagyon rövid időn belül a Gaudiya Vaisnava filozófia kiváló ismerőjévé lett. Tanítója hozzájárulásával és áldásával elment Sri Vrindáváná Dhamába, hogy Srila Visvanatha Cakravarti Thakura alatt tanulmányozza e tanításokat.

Sri Visvanatha Cakravarti Thakura különösen elégedetten látta alázatos, szelíd természetét és a lemondást, illetve a Védák alapos ismeretét, mely jellemezte Baladevát. Gondosan igazította útba őt az acintya-bhedabheda-tattvában. Baladeva teljesen elfogadta a Gaudiya Vaisnava filozófiát és nagy energiával kezdett prédikálni.

Ez idő tájt a Srí tanítványi láncolat tagjai a királyi udvarban, Dzsaipurban némi vitát kezdeményeztek. Panaszolták, hogy mivel a Gaudiya Vaisnaváknak nincs magyarázatuk a Védanta-szútráról (a Védák rövidített lényege), nincsenek felhatalmazva a murti (Isten formáját ábrázoló szobor) imádatára, emiatt az imádatot át kellene adni a Srí tanítványi láncolat számára. Azt is kifogásolták, hogy Srimati Rádharáni és Sri Sri Govinda-Gopinatha együttes imádata a szentírásokban sehol sincs engedélyezve.

A király, Szadacsari Radzsa, a Gaudiya tanítványi láncolaton belül kapott avatást. Így bizalmas üzenetet küldött Vrindavanába, melyben informálta az ottani bhaktákat, hogy mi történt. De ugyanakkor a király kénytelen volt kivinni Radharánit a templomszobából, és felmenteni a bengáliai Gaudiya Vaisnava pudzsárikat (oltári szolgálatot végző papokat) a murti imádatban történő részvétel alól.

Srila Viswanath Cakravartipada ekkor már nagyon idős volt, így ő nem tudott Dzsaipurba utazni. Elküldte hát maga helyett tanítványát, Srí Baladévát, aki teljes mértékben járatos volt a szentírásokban és így képes volt megfelelően szembeszállni a kihívással. Egy nagy gyűlésen olyan erőteljes érveket hozott fel Ramanudzsa követőinek, hogy nem tudtak válaszolni ezekre. Később kifejtette nekik: "A Gaudiya Vaisnava tanítványi láncolat létrehozója, Srí Csaitanja Maháprabhu, a Srímad Bhagavatát, úgy, ahogy Maga Sríla Vjászadéva öszeállította, a Védanta-szútra természetes magyarázataként fogadta el. Ezt a Sat-sandarbha (egy vaisnava szent írása, melyben alapvető teológiai témákat összegez) bizonyítja."

A gyűlésen résztvevő tudósok viszont nem fogadtak el semmi mást a szútrával kapcsolatban, csak a közvetlen magyarázatot. Nem volt más megoldás, Baladéva megígérte, hogy bemutat nekik egyet.

Nagyon megbántva, Srí Baladéva elment Srí Govindaji mandirjába, és miután felajánlotta alázatos hódolatát, informálta Srí Govindát mindenről, ami történt. Azon az éjszakán az Úr megjelent neki álmában s arra utasította, hogy írjon egy magyarázatot a Védánta-szútrához. "Én fogom diktálni neked, hogy mit írj és ezért senki sem lesz képes megtagadni annak elfogadását."

Ilyen csodálatos álom után, Baladéva teljesen felélénkült és úgy érezte megújult erő ömlik szívébe. Elkezdett írni és néhány napon belül elkészült a magyarázattal, melynek 'Sri Govinda Bhasya' címet adta.

Srí Baladéva magával vitte a magyarázatot a Ramanandi tudósok gyűlésére. A magyarázat felolvasása után a tudósok megszólalni sem tudtak. Így a Gaudiya tanítványi láncolat győzelmét hirdették közel s távol és a király, más bhaktákhoz hasonlóan, a boldogság tengerében úszott. A tudósok ezután a 'Vidyabhusana' ("Akinek a tudása a dísze") címet adományozták Srí Baladévának.

Ez a gyűlés 1628. Sakabda évben történt Goltában, nem messze a jelenlegi Dzsaipur várostól. Baladeva Vidyabhusana Vijaya Gopala murtiját állította fel ott a goltai Mandiránál, de e murtik jelenlegi holléte nem ismert. Ettől a naptól kezdve a dzsaipuri Maharadzsa kihirdette, hogy a Srí Govinda áratiját (felajánlások Istennek) kell először elvégezni, és csak azután végezheti áratiját a többi templom.

Miután elfogadták vereségüket, a Ramanandi tudósok kifejezték óhajukat, hogy avatást fogadjanak el Sri Baladeva Vidyabhusanától. Kifejezték arra vonatkozó igényüket is, hogy a négy hiteles tanítványi láncolat közé tartozhassanak. A Srí tanítványi láncolat nagy tekintélynek örvendett és első híve volt a dasya-bhaktinak (az odaadó szolgálatnak).

Dzsaipurból visszatérve Vrindávanába, Srí Baladéva bemutatta a győzelemről szóló igazolást Srila Visvanatha Cakravarti Thakurának és elmesélt mindent, ami történt. Minden bhakta hatalmas eksztázisban volt e hírek hallatán és Cakravartipada teljes áldását adta Srí Baladévának. Sri Baladéva Vidyabhusana ekkor kezdte írni Srila Jiva Gosvami Sat-sandarbhájának magyarázatát.

Baladeva Vidyabhusana a vrindávánai Gokulananda Mandirában levő Sri Jayát és Sri Vijaya Govindát személyesen imádta. Néhány hívő véleménye szerint Sri Baladeva Vidyabhusana állította Sri Syamananda Prabhu, Sri Sri Radha-Syamasundara murtijait.

Miután Sri Visvanatha Cakravarti Thakura kedvtelései véget értek ezen a földön, Sri Baladéva Vidyabhusana lett a Gaudiya Vaisnava tanítványi láncolat következő ácsárjája (a vaisnava szentjeink egy másik neve, mely szó szerint azt jelenti: "aki a példájával tanít").

A Vedanta-syamantaka végén, Sri Baladéva Vidyabhusana így emlékezik meg lelki tanítómesteréről: "Egy brahmana guru, Sri Radha-Damodar Deva, azért küldött engem ide Vrindavanába, hogy bemutassam a Vedanta-syamantaka című művet, amit az ő kegyéből, Srimati Rádharáni örömére alkottam."

Sríla Baladéva Vidybhusana később Srí Govinda dászaként vált ismertté. Két jólismert tanítványa: Srí Vidya dásza és Srí Nandan Misra.

Szúfi történet - A három hal

Kép innét.

Egy tavacskában három hal éldegélt: az okos hal, a csekély értelmű hal és a buta hal. Életük pontosan ugyanúgy folydogált, mint bármely más halé a világon − mígnem egy nap arrafelé járt egy ember.

A. Kezében háló volt, az okos hal pedig látta mindezt a vízből. Eszébe jutottak megpróbáltatásai, a már hallott történetek, és a saját belátása alapján úgy döntött, hogy cselekedni fog.
− Alig van hol elrejtőzni e tóban − gondolta −, ezért inkább halottnak fogom tettetni magam.
Összeszedte minden erejét, kiugrott a tóból, és egyenesen a halász lábai elé pottyant, aki igencsak meglepődött. Ám mivel az okos hal visszatartotta a lélegzetét, a halász azt gondolta, hogy halott, és visszadobta a vízbe. A hal pedig azon nyomban besurrant a part alatt egy kis lyukba, és meghúzta magát.

B. A második, csekély értelmű hal nem egészen értette, hogy mi történt. Odaúszott hát az okos halhoz, és kérdezősködni kezdett.
− Egyszerű − mondta az okos hal −, halottnak tetettem magam, ezért visszadobott.
A csekély értelmű hal azonmód kiszökkent a vízből, pontosan a halász lábaihoz.
− Különös − gondolta a halász −, mindenfelé halak ugrabugrálnak.
A csekély értelmű hal azonban elfelejtette a lélegzetét visszatartani. A halász észrevette, hogy életben van, és berakta a táskájába.
Ezután visszafordult, hogy a vizet kémlelje, de kicsit össze volt zavarodva, mivel halak ugráltak a lába elé, és nem csukta be a táskája fedelét. Mikor a csekély értelmű hal észrevette ezt, szűkösen bár, de ki tudott szabadulni, és ide-oda hánykolódva a homokos parton visszajutott a vízbe. Megkereste az okos halat és lélegzet után kapkodva melléheveredett.

C. A harmadik, buta hal semmit sem értett az egészből, még azután sem, hogy meghallgatta az okos és a csekély értelmű hal történetét. Azok tehát lépésről lépésre ismét mindent végigvettek vele, külön is kiemelve a lélegzet visszatartásának fontosságát, amikor halottnak tetteti magát.
− Nagyon-nagyon köszönöm: most már mindent értek − mondta a buta hal.
E szavakkal kivetette magát a vízből, és épp a halász lába elé érkezett.
A halász pedig, mivel már két halat elveszített, a harmadikat anélkül rakta a táskájába, hogy érdekelte volna, lélegzik-e. Miközben hálóját többször is a vízbe merítette, a két másik hal összekuporodva rettegett a part alatt. A halász táskájának fedele ezúttal teljesen csukva volt.

A halász végül megelégelte a hiábavaló munkát. Behúzta a hálóját, kinyitotta a táskáját, észrevette, hogy a buta hal nem lélegzik, és hazavitte a macskának.

Gyűjtötte Idries Shah. Magyarra átültette Nagypál Szabolcs.