A szúfikat igazságkeresőknek is nevezik, ahol igazság alatt az igazi valóság ismeretét értik. Egy tudatlan s irigy zsarnok egy nap elhatározta, hogy birtokába kerül a Tudásnak: ő volt Roderigo, a spanyol Murcia nagyura. Úgy vélte, rákényszerítheti a tarragónai Omár el-Alawit, hogy elmondja neki az Igazságot.
A bölcset letartóztatták s az udvarba szállították. A zsarnok azt mondta neki:
− Azt parancsolom, hogy az Igazságot, amelyet tudsz, mondd el nekem, mégpedig érthető szavakkal, különben elveszíted életed.
A bölcs azt felelte:
− Vajon megtartjátok a nemesi udvarban az általános szokást, hogy ha egy letartóztatott igazat válaszol egy kérdésre, s az igazság nem bizonyítja rá bűnösségét, akkor elengedik?
− Úgy van − mondta a zsarnok.
− Mindannyiótokat, akik itt jelen vagytok, arra kérlek, hogy legyetek ennek tanúi, az úr becsületére − mondta a bölcs −, most pedig nemcsak egyetlen igazságot, hanem rögtön hármat fogok elmondani.
− Meg kell győződnünk arról − mondta a zsarnok −, hogy amit mondasz, valóban igaz. A kijelentéseid bizonyítékokkal kell alátámasztanod.
− Egy ekkora úrnak, mint te − mondta a bölcs −, akinek nemcsak egy, hanem három igazságot is el lehet mondani, olyan igazságokkal is szolgálhatunk, amelyek maguktól értetődnek.
A zsarnok nagyon örült e bóknak.
− Az első igazság − mondta a szúfi −, hogy én Omár vagyok, a tarragónai szúfi. A második, hogy beleegyeztél, hogy elengedsz, amennyiben az igazságot mondom. A harmadik pedig, hogy te az igazságból csak éppen annyit akarsz tudni, amennyit még megértesz.
E szavaknak akkora volt a hatása, hogy a zsarnok kénytelen volt a bölcset szabadon engedni.
Gyűjtötte Idries Shah. Magyarra átültette Nagypál Szabolcs. Kép innét.
