Alapelvek


A találkozó alapelvei

A vallásközi találkozónk a pannonhalmi Békés Gellért Ökumenikus Intézet (BGÖI, http://www.koed.hu/bgoi.htm) és a Vallásközi Párbeszéd Társasága (VaPaTa, http://www.vallaskoziparbeszed.hu) egész hétvégés képzési sorozatának immáron a második alkalma. A képzéssel kapcsolatban egy segédkönyv megjelentetését is tervezzük a vallásközi csoportok munkájához.

A kérdésfölvetését és a módszerét tekintve egyedülálló vállalkozás ez, hiszen a hétvégénk Magyarországon mindössze a második olyan jellegű találkozó, amely nem csupán előadásokban foglalkozik a vallásokkal, a tanítások megélésével, hanem testközelből is.

Mintegy negyven hívő ember tölt együtt csaknem három napot beszélgetéssel, közös étkezéssel és ünnepléssel.

A nyitottság, a kíváncsiság, a másik elfogadása, a megértésére törekvés, a saját hitvallás és vallási rendszer érthető elmagyarázása, a tiszteletteljes figyelem nem csupán elméleti értékek maradnak ezáltal, hanem lehetőséget biztosítunk a gyakorlatba átültetésükre és a finomításukra.

A körülmények nem „laboratóriumiak”, hanem hétköznapiak: mindenki a megszokott viseletét hordja, és a saját imádságát mondja a vallási előírásainak megfelelő időpontban.

Vallásos hitünket nem adjuk föl, nem is szorítjuk háttérbe, hanem életünk olyan kiemelt értékének kezeljük, amelyet most megnyitunk, áttetszővé teszünk a többiek számára is.

A hétvége során a különböző vallások röviden bemutatkoznak egymásnak; kis csoportokban megismertetjük egymást hagyományaink javával és hitéletünk gyakorlatával; betekintést engedünk imádságainkba és szentírásainkba; és ebéd utáni és esti beszélgetések során egyre mélyebben megismerjük egymás gondolatait.

Tudomásul vesszük a vallási különbségeket, ugyanakkor méltányoljuk egymásban a hívő embert. Tiszteljük a hagyományok sajátosságait, és a kölcsönös gazdagodás lehetőségét látjuk a beszélgetésben.

Kérdéseket teszünk föl; nem azért, hogy provokáljunk, hanem, hogy még többet tanuljunk egymástól és egymásról. A célunk a találkozás és a párbeszéd, nem föltétlenül az egyetértésre jutás: egyenlő felekként pedig mindvégig tapintatos szeretettel viszonyulunk egymáshoz.