Jézus azt mondta tanítványi közösségének: Ti vagytok a föld sója.
Nem azt, hogy a világot tegyük sóbányává. A keresztények szerepe kicsinynek tűnik, de ahogy a levesben a só, szinte észrevétlen erőként "belevesznek" a világba és kihozzák annak finom zamatait.
Jézus azt mondta tanítványi közösségének: Ti vagytok a világ világossága.
Nem azt, hogy lángba kell borítani a világot. Sem azt, hogy a világosságba kell bámulni, mert akkor megvakul az ember. A keresztény közösség szerepe az, hogy a sötétségben világítson és fényt adjon a mindennapokhoz.
Jézus azt mondta tanítványi közösségének: Nem rejthető el a hegyen épült város.
Nem azt, hogy be kell építeni a hegyoldalt. A keresztény közösség látható, szem előtt levő példa.
A kereszténység missziós vallás. Tanait széles körben hirdeti, de tudja, hogy nem mindenki fogadja azt el. S bár a keresztények száma jelentős, ha a statisztikákat nézzük, a hívők száma mégis elenyésző. E kevesek azok, akik Isten országát jelenvalóvá és megtapasztalhatóvá teszik a földön.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése